JÓTÉKONYSÁGI EST!

Az egész országot megdöbbentő vörösiszap-katasztrófának szomorú aktualitása van a számunkra: egyházközségeink szervezésében idén két alkalommal is látogatást tettünk azon a gyönyörű vidéken, amelyet pár hete a mérgező anyag ellepett.

Egy korábbi bejegyzésben fényképekkel illusztrálva beszámoltunk már arról az egynapos Dunántúli zarándoklatról, melynek során a Jézus-ösvény egyes állomásait is érintettük. Érdeklődve szemléltük meg a devecseri Názáreti-házat, vizet vettünk a Szentkútból, és a Somló-hegyen végigjártuk az Öröm Útját - mindezt Mód Miklós plébános atya vezetésével.

Mód Miklós devecseri plébános

Később, a nyár folyamán - a mára már fogalommá vált, minden évben megrendezésre kerülő "Tíznapos kirándulás" keretében - a gyermekeknek és fiataloknak nyílt lehetőségük a Jézus-ösvény végigzarándoklására.

Szép emlékekkel tértünk haza - épp ezért sokunkat talán még mélyebben érintett a tragédia híre. És hamarosan megszületett a gondolat: próbáljuk meg megtenni, ami tőlünk telik, hogy segítsünk a bajba jutottaknak. Ennek megvalósulása lesz az a jótékonysági est, melyet 2010. november 27-én tartunk Bercelen.

MEGHÍVÓ

"Amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük." (Lk. 6,31)

Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2010. november 27-én, a berceli Művelődési Házban, 18:00 órai kezdettel megrendezésre kerülő JÓTÉKONYSÁGI RENDEZVÉNYÜNKRE.

Az est teljes bevételét a Devecsert és Kolontárt sújtó vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére, életkörülményeik javítására ajánljuk fel. Kérjük, legyen részese Ön is az összefogásnak, és biztassa erre barátait, ismerőseit is.

18 órakor kulturális műsorral várjuk kedves vendégeinket, melynek keretében óvodások, iskolások, hagyományőrző csoportok, az egyházközség kórusa, illetve szavalók lépnek fel.

20 órától a bálban a Jagelló együttes zenéjére táncolhatnak, közben tombolahúzásra is sor kerül.

Belépőjegyek a helyszínen válthatók, melyek minimális összege 1000 Ft. (Csak a kulturális műsorra 500 Ft.) A rendezvény ideje alatt büfé működik.

Tisztelettel és köszönettel:

a KDNP Bercel térségi szervezete

PLÉBÁNIAFELÚJÍTÁS!

Mint azt már említettük, Galgaguta a Berceli Egyházközség fíliája. József Atya "főhadiszállása", a plébánia tehát Bercelen található.

Idén a Berceli Egyházközség nagy feladatnak látott neki, természetesen a társ-egyházközségek támogatásával. A plébánia épülete ugyanis már bőven hagyott kívánnivalót maga után, és most végre - egy nyertes pályázat segítségével - sor kerülhetett az épület teljes körű külső felújítására, tetőcserével, szigeteléssel, nyílászáró-cserével és még sorolhatnám.

A munkálatok befejeződtek, melyről a hivatalos pályázati értesítő itt olvasható:

TÁJÉKOZTATÓ

2010. október 29. - november 02.

Örömmel tájékoztatjuk Bercel lakosságát és híveinket, hogy befejeződött a Bercel Római Katolikus Plébánia felújítása.

Bercel Római Katolikus Plébánia 100%-os támogatásban részesült (A 138/2008. (X.18.) FVM rendelet alapján - vidéki örökség megőrzéséhez)., miszerint a település védett értékei a jövő nemzedékei számára megőrződnek, fenntarthatóvá válnak.

A Bercel Római Katolikus Plébánia, nonprofit szervezet, önerőből nem volt képes beruházás, fejlesztés megvalósítására, ezért pályázatot nyújtott be. A XIX. század első felében épült klasszicista plébánia a település műemlékei közé tartozik, ezért jogos igény a községről alkotott kép javítása érdekében annak eredeti helyreállítása.

A fejlesztéssel a plébánia műemléki jellegét megtartva, külső állapotát javították. [Az épület padlásterének hőszigetelését, a gangon a teljes aljzat és a padlóburkolatok cseréjét., a tetőszerkezet és bádogozás teljes felújítását, az épület északi sarkánál új támfal építését, a födém statikai megerősítését, a homlokzat hőszigetelő vakolását/festését, kémények felújítását, külső nyílászárók (ablak,ajtó) cseréjét és nem utolsó sorban az építmény körüli járda építését.]

Az MVH lehetőséget biztosított, hogy a Bercel Római Katolikus Egyházközség pályázat keretében 38.384.640 millió forintot a Bercel Római Katolikus Plébánia felújítására fordíthasson.

A plébánia épülete központi helyet foglal el a település életében. (hitoktatás, ifjúsági csoportos foglalkozás, énekkari összejövetelek, készületek az évközi ünnepekre és műsorokra, Bercel és a hozzá tartozó falvak képviselőtestületeinek találkozója, papi összejövetelek, baba-mama klub foglalkozások)

Az itt élők számára kiemelt értékkel bírnak ezek az építmények. A település élhetővé tételét alapozzuk meg azáltal, hogy a felújítás során egy esztétikus műemlék épülettel büszkélkedhetnek az itt élők. A rendezett településkép hozzájárul a község idegenforgalmi, gazdasági vonzerejének növeléséhez. A rendezett környezeti állapotok, vonzóvá teszik a települést a turisták számára is.

„Isten dicsőségére, ember szolgálatára”

TOURS-I SZENT MÁRTON, TELEPÜLÉSÜNK VÉDŐSZENTJE

Az Isteni Irgalmasság templom megépülése előtt - mint az a korábbi bejegyzésekben is olvasható - hosszú időn keresztül nem volt saját temploma a galgagutai római katolikus közösségnek. A baptista imaház fogadott be minket éveken keresztül, majd egy fából készült házacskát vásárolt meg az egyházközség, és alakított át - a lehetőségekhez mérten - kápolnává. Ebben az időszakban Szent Márton püspök védőszárnyai alá helyezte magát a közösség. Az új templom felszentelését követően a "hivatalos" búcsúünnepünk az Isteni Irgalmasság napja lett. Szent Mártont azonban továbbra sem hanyagoljuk el, ő ugyanúgy védelmezőnk és közbenjárónk maradt. Így Galgagután egy évben kétszer van búcsú: egyszer Fehérvasárnap és egyszer a november 11-éhez közel eső vasárnapon.

Templomunk legnagyobb lobogójának egyik oldalán Szent Márton, míg a másik oldalon az Irgalmas Jézus képe látható. A lobogót a templomszentelés alkalmával a szomszédos Nógrádsáp katolikus közösségétől kaptuk ajándékba.

Röviden idézzük fel most Tours-i Szent Márton életének főbb eseményeit:

Márton Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született a Római Birodalom részét képező Pannóniában, azon belül is Savariában – nem sokkal azután, hogy a ,,Milánói ediktum'' teljes szabadságot és elismerést biztosított az Egyháznak. Szülei jómódban élő pogányok voltak, apja a római légió tisztjeként szolgált.

Márton apja jutalmul Itália területén földbirtokot kapott, így a család még Márton kiskorában Itáliába költözött. Gyermekkorát Márton Ticinum (Pavia) városában töltötte. Alig 12 éves, amikor szülei akarata ellenére, azok beleegyezése nélkül kérte felvételét a keresztények közé. Ekkor avatták hittanulóvá, katekumenné. A pogány szülők igyekeztek ettől eltéríteni.

Egy császári rendelet értelmében a katonák fiainak be kellett lépniük a légióba és ott meghatározott ideig szolgálatot teljesítettek, vagy valamilyen hivatalt kellett vállalniuk. Márton 15 éves korában apja kívánságára jelentkezett katonai szolgálatra. Szolgálatának éveiben magatartása példamutató volt. A katonaéveiről szóló feljegyzések megemlítik szerénységét és szolgálatkészségét. Mint katona kivívta társai megbecsülését.

Légióját Galliába, Franciaországba küldték, ahol Amiensben teljesített szolgálatot. Itt, még megkeresztelkedése előtt történt az az esemény, melyről minden életrajzírója megemlékezik, és amelyet számos művészeti alkotás is megörökít. Különösen kemény tél volt Galliában, sokan meghaltak a nagy hidegtől. Márton minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, csupán a rajtalévő ruhadarabok maradtak meg. Egyszer késő este, járőrszolgálatból hazatérőben egy didergő koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettéhasította és az egyik felét a koldus vállára borította. Másnap álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített. Krisztus így szólt a fiatal katonához: „Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe.”

Szent Márton és a koldus. Dunántúli oltárkép 1490

Hamarosan megkeresztelkedett, s amint mód nyílt rá, elhagyta a hadsereget, és a szentéletű poitiers-i püspök, Hilárius segítője lett.

Mivel álmában utasítást kapott, hogy térjen vissza szülőföldjére, Pannóniába és ott hirdesse Krisztus igazságát, 355-ben elhagyta Poitierst. Szülei már korábban visszatértek Savariába. Hazatérése után Márton Savariában megkezdte térítő munkáját. Édesanyját is a keresztény hitre vezette és megkeresztelte.

Visszatérve Galliába egy Poitierstől alig két kilométernyire fekvő kis település, Ligugé környékén remeteségbe vonult. Sokan csatlakoztak hozzá, Márton összefogta, szervezte a remeték életét. Naponta közös imára gyűltek össze. Remetetársait és a keresztény hitre készülőket nap mint nap oktatta. Ligugében kialakult egy szerzetesi közösség, amely pontos szabályok szerint működött. Ruházatuk egyszerű volt, személyes tulajdonnal nem rendelkeztek. Imával és munkával teltek napjaik. Később, 375-ben Tours közelében megalapította Marmoutier kolostorát. Ezzel megindította a gall-frank szerzetesség fejlődését, és megteremtette annak központját.

Buzgósága, példamutató alázata révén Gallia-szerte ismerték és tisztelték. Hilárius püspök halála után nem sokkal, 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg. A püspöki hivatalt alázatossággal viselte, bár megválasztása ellen tiltakozott. Püspökként is egyszerű életmódot folytatott. Tovább folytatta hittérítő munkáját, járta a falvakat, lerombolta a pogány bálványokat, helyükön templomot épített. Sorra alapította a kolostorokat, amelyeknek tagjai szintén a kereszténység terjesztésén munkálkodtak. Életét csodák kísérték, Isten így nyilvánította ki, hogy Márton az ő kiválasztottja.

Idős korában is fáradhatatlanul dolgozott a hit terjesztésén, nyolcvan éves elmúlt, de még járta a vidéket, látogatta az egyházközségeket. A halál is vidéki munkája során érte Candesben, ahová az egyházközségben jelentkező viták elsimítására utazott. Visszatérése előtt gyengének érezte magát, több napig magas lázzal feküdt hamuból készített fekhelyén. Nem engedte, hogy szalmából vessenek ágyat számára. Halála óráján így imádkozott: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától.” Az Úr azonban magához hívta egy vasárnapi napon, 397. november 8-án. Temetésére közel 2000 szerzetes érkezett Toursba és hatalmas tömeg vett búcsút tőle. Halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni.

Bővebben lásd:

http://www.martinus.hu/szent_marton_elete

http://www.katolikus.hu/szentek/szent178.html

Szent Fausztina - Az Isteni Irgalmasság szentje

A mai napon Fausztina nővér halálának évfordulójára emlékezünk.

Faustyna Kowalska 1905-ben született egy lengyel falucskában, egy tízgyerekes család harmadik gyermekeként. Gyermekkorától kezdve az ima szeretete, a szorgalom, az engedelmesség és az emberi nyomor iránti érzékenység jellemezte. A család szegénysége miatt csak két és fél évig járhatott iskolába, majd tizenévesen otthonából eltávozva gazdag családoknál volt szolgáló.

20 éves korában Varsóban belépett az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációjába, ahol Mária Faustyna nővérként 13 évet töltött el egyszerűségben.

Egész életét felajánlotta áldozatként a bűnösökért. Szerzetesi életének éveit ezért a sok szenvedés és a rendkívül mélységes misztikum jellemezte.

Küldetésének lényege abban állt, hogy újra felidézze a Szentírásban kinyilatkoztatott igazságot: Isten irgalmas szeretetét. Ez az isteni irgalmasság minden ember iránt, még a legnagyobb bűnös iránt is megnyilvánul, ha beismeri és megbánja bűnét, bocsánatot kér, amint ezt a tékozló fiú is tette. Fausztina nővér híres Naplójában, amelyet már sok nyelvre - köztük szerencsére magyarra is - lefordítottak, beszámol Istennel, Jézussal való bensőséges kapcsolatáról, Jézustól kapott küldetéséről.

Az életszentség hírében halt meg 1938. október 5-én, harminchárom évesen.

Boldoggá avatását 1965-ben kezdeményezték, s végül 1993. április 18-án, Húsvét 2. vasárnapján, a római Szent Péter téren az a II. János Pál pápa avatta boldoggá, aki módfelett szívén viselte az Isteni Irgalmasság tiszteletének elterjesztését az egész világon.

2000. április 30-án, ugyancsak Húsvét 2. vasárnapján avatta szentté Fausztina nővért a Szentatya. Ezt követően Húsvét második vasárnapját az Isteni Irgalmasság ünnepnapjaként tiszteli az Egyház.


Idézzük fel azokat a szavakat, melyekkel II. János Pál pápa méltatta Fausztina nővért boldoggá, illetve szentté avatásakor:

"Isten megszólított bennünket boldog Faustyna Kowalska nővér lelki gazdagságán keresztül. Ő adta át a világnak az Isteni Irgalmasság nagy üzenetét és arra biztat minket, hogy teljesen hagyatkozzunk rá a Teremtőre... Boldog Fausztina nővér, köszönöm neked, hogy újra felidézted a világnak az Isteni Irgalmasság nagy titkát. Ezt a "megrázó misztériumot", az Atya kimondhatatlan titkát, amelyre oly nagy szüksége van ma az embernek és az egész világnak."

„Jézus megmutatta övéinek kezét és oldalát, vagyis a szenvedés sebeit. Mindenekelőtt azonban szívének sebhelyét, ahonnan az irgalom nagy forrása fakad és az emberiségre árad. Ebből a szívből Fausztina nővér két fénysugarat lát, amelyek megvilágítják az egész világot. A vér felidézi a keresztáldozatot és az Eukarisztia ajándékát, a víz a keresztségre és a Szentlélek adományaira emlékeztet. Nem új üzenet ez, de annak lehet tartani, mert abban segít bennünket, hogy mélyebben átéljük Húsvét Evangéliumát és hogy korunk emberiségének, mint fénysugarat ajánljuk. Az isteni irgalom fénye, melyet az Úr Fausztina nővéren keresztül akar ismét átadni a világnak, megvilágítja a harmadik évezred útját.”

Forrás:
http://metropolita.hu/2010/04/29/ii-orszagos-isteni-irgalmassag-konferencia/
http://www.barmherzigkeit-gottes.de/AZ_ISTENI_IRGALMASSAG_TISZTELE/SZENT_FAUSZTINA_NOVER/body_szent_fausztina_nover.html

SZENT JUSZTINUSZ VÉRTANÚ

Június első napján Szent Jusztinusz vértanúra emlékeztünk, akinek ereklyéjét a galgagutai Isteni Irgalmasság templom oltára rejti.

A szentek életéről szóló különféle írásokból Jusztinuszról az alábbiakat tudhatjuk meg:

Jusztinusz a II. század elején, 100 körül született a szamariai Szichemben, a mai Nablusban. Fiatalemberként a filozófusoknál kereste az igazságot: egymás után kopogtatott kora tudósainak ajtaján, de egyiküknél sem találta meg, amit keresett. Egy napon aztán a tenger partján sétált, és beszélgetésbe kezdett egy tiszteletreméltó idős emberrel, aki rányitotta szemét az isteni bölcsességre. Jusztinusz készségesen fogadta az oktatást, mely rámutatott Izrael népének prófétáira, akik üzeneteikkel egyenesen az egyetlen valóságos Istenhez vezetnek, és előkészítik a hit útját Isten Fiához, Jézus Krisztushoz.

Meggyőződött róla, hogy Krisztus tanítása, amelyet akkor hallott először, ,,az egyetlen megbízható és hasznos filozófia''. Megkeresztelkedett és attól fogva életét az evangélium hirdetésének szentelte. Vándorprédikátorként járt mindenfelé, a városok terein beszédbe elegyedett mindenféle rendű és rangú emberrel, hogy megnyerje őket Jézus Krisztus hitének. A Szentírásból bizonyítja Jézus istenségét és a pogányok meghívását a kereszténységre.
Végül hosszú vándorlás után elérkezett a fővárosba, Rómába, ahol végre megtelepedett. Saját iskolát alapított, amely nagy látogatottságnak örvendett. Tanítványai közt volt a későbbi hitvédő, Tatianus.

Jusztinusz azonban nem érte be a szóbeli tanítással. Filozófiai értekezéseket tett közzé, amelyekben krisztushitét szembesítette a filozófiával. Sajnos, ezek az írások elvesztek. Címüket és tartalmukat csak Cézáreai Euszébiosz Egyháztörténetéből ismerjük.

Ezzel szemben ma is megvan az a két Apológiája, amelyekben Jusztin nemcsak általánosságban, a vallásosság mindenkori problémáiról szólt, hanem az üldözött keresztények érdekében közvetlenül is föllépett, fölvilágosító és útmutató módon: az újra és újra föllángoló üldözésekre való tekintettel Jusztinusz mindkét kérő és védő írásában személyesen a császárhoz és a római szenátushoz folyamodott segítségért. Közben azon fáradozott, hogy megcáfolja a keresztények ellen emelt vádat, amely szerint istentelenek és ellenségei az államnak.

Jusztinusz a keresztény istentiszteletről adott közléseivel is nagy érdemeket szerzett az egyházi élet fejlődésében egészen a jelen korig. A keresztények szertartásairól hamis híresztelések terjedtek el. Ezek cáfolására Jusztinusz rövid összefoglalásban leírja a keresztelés, az Eucharisztia és a vasárnap megünneplésének rítusát, mely az őskeresztény liturgiának megbízható, legrégibb leírása.

Egy olyan ember azonban, aki annyira őszintén állt szemben a többi vallással, nem maradhatott támadások nélkül. Római működése alatt heves ellenfelei támadtak. Közülük a legelszántabb Crescentius volt, a cinikus filozófus. Végül is az ő följelentése alapján fogták el, és állították Rusticus prefektus elé hat tanítványával együtt.

Ma is megvannak az akták, amelyek hűen leírják a bírósági eljárást. Jusztinusz rövid vonásokban ismertette a keresztény hitvallás tartalmát. Társaival együtt tanúságot tett erről a hitről és a mennyei dicsőség reményéről. Utoljára fölszólították őket, hogy áldozzanak az isteneknek, de visszautasították. Így a bírói ítélet csak a halál lehetett.

Midőn a törvényszék elé állították őket, Rusztikusz prefektus arra szólította Jusztinuszt, hogy tegyen hitet az istenekre, és kövesse a császári parancsokat. „Bíróság elé állítani és elfogatni senkit sem lehet azért, mert engedelmeskedünk Üdvözítőnk, Jézus Krisztus parancsainak” – hangzott el a Jusztinusz felelete. A prefektus kérdésére, hogy milyen tanokat vall, Jusztinusz így felelt: „iparkodtam megismerni mindenféle tant, de csak a keresztények igaz tanításához csatlakoztam: ennek igazságait csupán azok nem fogadják el, akik tévedésekben botorkálnak.”

Szent Jusztinusz ünnepét 1882-ben vették fel a római naptárba, április 14-re. Mivel e nap legtöbbször Húsvét közelébe esik, 1969-ben június 1-re tették át, amely napon a bizánci rítusban a 9. század óta ünneplik.

Jusztinusz személyében tehát olyan emberrel találkozhatunk, aki becsületesen és kitartóan kereste az igazságot, és fáradozásai közben rátalált a hitre: ezáltal megtalálta önmagát is és egyéniséggé érett, de élete hitbeli ismereteinek továbbadása során teljesedett be.

Források:
Magyar Kurír - http://magyarkurir.hu/?m_id=1&m_op=view&id=32776&rovat=7
A szentek élete (Diós István) - http://www.katolikus.hu/szentek/0601.html


Szent Jusztinusz ereklyéjét az oltár közepén található kis mélyedés rejti, melyet a templomszentelési mise keretében - az ereklye elhelyezése után - egy kis márványlappal takartak le, és azt az építőmesterünk rögtön be is falazta.



Az ereklye befalazása után kerülhetett sor az oltárszentelésre. Ennek során oltárt a püspök az Úr Krisztus 5 szent sebének jeléül középütt és az oltár 4 sarkán megkeni a katekumenek olajával és a krizmával. A II. Vatikáni Zsinat óta a megkenés öt helyén tömjént égetnek.

Lásd: Magyar Katolikus Lexikon
http://lexikon.katolikus.hu/T/templomszentel%C3%A9s.html
http://lexikon.katolikus.hu/O/olt%C3%A1rszentel%C3%A9s.html

BÉRMÁLKOZÁS, ELSŐÁLDOZÁS

Május utolsó napjaiban két szép ünnepre került sor a galgagutai templomban:

Pünkösdvasárnap a délután 5 órakor kezdődő szentmise keretében Beer Miklós Püspök Atya 15 nógrádsápi fiatalnak szolgáltatta ki itt nálunk a bérmálás szentségét. Előtte 4 órától - a már szokásossá vált módon - imaórát tartottunk, május lévén többek között a Szűzanya tiszteletére.

Ez volt az első bérmálás az új templom falai között, amely - bár a szenteléssel teljes "jogkörű" istentiszteleti és közösségi hellyé vált, mégis sokan éreztük úgy, hogy - ezzel az ünnepi szentmisével vált igazán "nagykorúvá".

Püspök Atya a bérmálás során minden egyes fiatalnak mondott néhány találó, személyes gondolatot a választott védőszentjével kapcsolatban.

A templombelső a bérmálási mise után - még pünkösdi díszben

Szerencsére Miklós Püspök Atyának volt egy kis ideje a szentmise után velünk maradni és beszélgetni, így büszkén számolhattunk be személyesen is a szentelés óta eltelt három év tapasztalatairól, az elért eredményekről.

Egy héttel később, Szentháromság vasárnapján pedig két kisdiák abban az örömben részesült, hogy első szentáldozáshoz járulhatott. A korábbi vasárnapokon - az áldozáshoz felsorakozott hívek között állva - ajkukat ujjukkal lezárva jelezték, hogy ők egyelőre "csak" József Atya áldását és homlokcirógatását kérhetik, a szentostyát viszont még nem.

Május 30-án végül Noémi és Botond számára is eljött a nap, amikor hófehér ruhában az oltár elé lépve, családjuk, rokonaik szeretető tekintetétől kísérve ünnepélyesen magukhoz vehették a szentostyát.

NAGYMAROSI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ

Tegnap került sor Nagymaroson az évente kétszer megrendezett ifjúsági találkozó tavaszi "fordulójára". A találkozón József Atya tanítványai is menetrendszerűen részt vesznek - hol kisebb, hol nagyobb létszámmal. A rossz idő ellenére idén elég nagy csapat jött össze: a környékbeli településekről valamivel több, mint százan indultunk útnak egy nagy busszal, több kisbusszal, és néhány személyautóval. Voltak közöttünk kisiskolások, bérmálkozásra készülő fiatalok, illetve fiatal és idősebb felnőttek egyaránt.

Természetesen a kisebbek korosztályuknak megfelelően a Gyerekmaros, Diákmaros illetve a Kamaszmaros programjain vettek részt.

A nagyelőadás végéig még kegyes volt hozzánk az időjárás, így Szegedi László Atya gondolatait szokás szerint a plébániakertben, a fűben helyet foglalva hallgathattuk meg. Egy kis közös éneklést követően aztán a hallgatóság szétszéledt a fakultációk helyszíneire. Mi egy nagyobb csapattal a templomba siettünk, ahol tradicionálisan Kerényi Lajos Atya tart előadást a Keresőknek - vagyis mindannyiunknak. Lajos Atya előadása sokak számára a nagymarosi találkozó "fénypontja". Egyénisége nagy hatással van fiatalokra és idősekre egyaránt, és előadása feledteti azokat a kényelmetlenségeket, amiket a nagy tömeg és az ülőhelyek korlátozott száma jelent. (Ezt a két órát ugyanis mi például a szentély szőnyegén ülve töltöttük el.)

Sajnos az ebédszünetben már megérkezett az eső, így nem igazán volt módunk a Duna partján ülve a kilátásban gyönyörködni és ismerősökkel beszélgetni. Az sem jöhetett szóba, hogy délután a szentségimádásra és a szentmisére - a szokásokhoz híven - a plébániakertben kerüljön sor. A templomban szárazon voltunk ugyan, de egy kissé zsúfoltan, és csendes nosztalgiával gondoltunk vissza a korábbi évekre, amikor is a tavaszi találkozóról nemegyszer leégett orral-arccal vagy vállakkal tértünk haza.
Udvardy György Püspök Atya jóvoltából a szentmisén újabb értékes gondolatokkal gazdagodtunk, majd pedig a kicsikkel közösen örültünk a Gyerekmaros huszadik "születésnapjának".

Az ifjúsági találkozóról a szervezők által készített fényképek hamarosan megtekinthetők majd a találkozó honlapján (http://nagymaros.katolikus.hu/index.php).

A hétvége az itthon maradóknak sem telt eseménytelenül: ma délután a szomszédos Nógrádsápon a megújult faluközpont megáldására és átadására került sor. A szabadtéri szentmisét az eső megakadályozta, így a nógrádsápi templom befogadóképessége is próbára lett téve a Dr. Beer Miklós Püspök Atya által vezetett ünnepi szentmisén.

A hivatalos köszöntők után a környékbeli egyházi és hagyományőrző kórusok fellépésével várták a szervezők az érdeklődőket.
További információk, illetve képek Nógrádsáp községről az alábbi honlapon érhetők el: http://www.nogradsap.hu/


Sajnos a rossz időjárás nem csak a hétvége programjait nehezítette meg, hiszen a belvíz és az áradások komoly károkat okoznak környékünkön is. A Galga-patak és a belé csatlakozó kisebb patakok, vízelvezető csatornák sok helyen már nem bírják elvezetni az érkező csapadékmennyiséget. A Galga völgyében a vetés több helyen vízben áll, a közeli Püspökhatvanban pedig a patak már kilépett medréből.

Kérünk mindenkit, hogy mondjon egy fohászt azokért, akik már a vízzel küzdenek! Imádkozzunk együtt azért is, hogy több helyen ne kerüljön sor áradásra, hiszen kertek, lakóházak húzódnak a Galga mentén - és nem utolsó sorban templomunk is a patak menti ingatlanok egyikén épült!!!

DUNÁNTÚLI ZARÁNDOKLAT

Április 24-én a berceli, vanyarci, nógrádkövesdi, becskei, szécsénkei és galgagutai egyházközségek szervezésében egynapos dunántúli zarándoklaton vettünk részt. Nem ez volt az első közös kirándulásunk, hiszen tavaly a Zebegény-Márianosztra-(és Szlovákián keresztül)-Esztergom útvonalat jártuk végig, de korábban meglátogattuk már Gödöllőt és Makkosmáriát is.

A viszonylag hosszú utazás miatt elég korán, úgy 5 óra körül el kellett indulnunk az autóbusszal, hogy minél több program beleférjen a napunkba. Az első úticélunk Székesfehérvár volt, ahol legelőször a Prohászka-emléktemplomot látogattuk meg, és leróttuk tiszteletünket Prohászka Ottokár püspök sírjánál a templomon belül, valamint Kaszap István végső nyughelyénél, a templom udvarán. E két jeles székesfehérvári személyiség életével már korábban, az odafelé vezető úton részletesen megismerkedtünk.

A Prohászka-emléktemplom főoltára (Jézus, a Jó Pásztor)

A következő állomásunk a Szent István székesegyház volt, majd pedig elsétáltunk a közeli Romkertbe, amely a még Szent István király által alapított első székesfehérvári bazilika alapköveit és az Árpád-kori királysírokat, valamint Szent István szarkofágját őrzi.

Czombos József Atya a Romkertben

Székesfehérvártól búcsút véve folytattuk utunkat a "Királynék városába", Veszprémbe. A parkolótól egy kiadós sétával jutottunk fel a várba, de közben kárpótolt minket a gyönyörű kilátás.

Végre felértünk a Várkapuhoz!

Körbenéztünk a Vár főterén, a Szentháromság téren, és megemlékeztünk első királynénkról, Boldog Gizelláról és Szent Imre hercegről, akiknek élete összefonódott Veszprém történetével. Ezt követően betértünk a Szent Mihály székesegyházba, ahol egy nagyon kedves hölgy számos, az útikönyvekben egyébként fel nem lelhető történettel és információval ajándékozott meg bennünket a templommal és a várossal kapcsolatban.

A templom mögött, a tér végénél magasodó István és Gizella szobrok mellől lepillantva ismét gyönyörködhettünk a város és a környék látványában, megpillanthattunk olyan helyi nevezetességeket, mint a Margit-romok, a Szent Benedek-hegy és a Szent István Völgyhíd.

Veszprémet elhagyva következett kirándulásunk legizgalmasabb szakasza. Az újabb úticélunk Devecser volt, ez a település az egyik csomópontja annak a - Jézus életútját végigkövető - zarándokútvonalnak, melyet röviden Jézus-ösvényként emlegetnek. Devecserben a Plébános Atya személyesen fogadott minket, és elkalauzolt először is a Názáreti Házhoz, amely Jézus első éveinek színhelyét mutatja be.
A következő település Borszörcsök volt, ahol a Kálváriadombon felállított, faragott stációk segítségével röviden, csendben végigelmélkedtük a keresztutat, majd pedig autóbuszunkat a Somló-hegy lábánál hagyva gyalogosan nekivágtunk az Öröm Útjának. Négy állomás - faragott szoborcsoportok formájában - örökíti itt meg a feltámadt Jézus találkozásait: Mária Magdolnával, az emmauszi tanítványokkal, Tamással és Péterrel.

Jézus és Péter az Öröm Útján

Ezt követően folytattuk a túrát, fel a Somló-hegy tetejére. Nem volt könnyű szakasz, itt-ott meredekebbé is vált az út, de végül mindenki, akinek az egészsége engedte, feljutott a hegytetőre, ahol egy hatalmas, korpusz nélküli kereszt hirdeti a feltámadást. A visszaút előtt a kereszt tövében, Szent István király szobra mellett megpihentünk, és élveztük a csodás kilátást.

Túra a Somló-hegyen

Csoportkép a kereszt tövében

Visszaúton Kolontár faluban vetettünk még egy pillantást a Születés Barlangjára, és Mária kútjából is merítettünk friss forrásvizet, majd pedig a Devecserben elfogyasztott finom vacsora után hazaindultunk.
Sajnos nem volt elég az idő arra, hogy a Jézus-ösvényt teljes egészében végigjárjuk, de talán egyszer még adódik rá alkalom. A zarándoklattal egybekötött kirándulásunk mindenesetre nagyon jól sikerült, és örülök, hogy ismét sikerült felfedeznünk hazánknak egy általunk eddig kevéssé ismert szeletét.

AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜNNEPE

Néhány hetes lemaradást kell most pótolnom, hiszen április hónapban történtek olyan események az egyházközségeink életében, melyekről még nem esett szó ezen a helyen.

Kezdjük tehát Húsvét második vasárnapjával, az Isteni Irgalmasság ünnepnapjával, mely idén április 11-ére esett.

A búcsúi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődött, előtte 9 órától az ünnepre való ráhangolódást imaóra segítette, melynek levezetésében a galgagutaiak segítségére voltak a testvér-egyházközségek felolvasói is. Az egyes imák és könyörgések között Maczkó Mária népdalénekesnő gyönyörű hangja töltötte meg a templomot, és mi személyesen győződhettünk meg arról, hogy igaz a mondás: Ki szépen énekel - kétszeresen imádkozik.

Az ünnepre az összes környékbeli településről érkeztek hívek - voltak, akik gyalogos zarándoklattal tették meg a két falu közötti utat. József Atya ugyanis külön hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak az otthonunktól távolabb eső búcsújáró helyeket látogassuk meg, hanem az egy plébániához tartozó, vagy más módon szorosabb egységet képező egyházközségek tagjai minél nagyobb számban vegyenek részt egymás búcsúin is.





Az ünnepi szentmisét a zsúfolásig megtelt templomban dr. Turay Alfréd atya végezte. Hála a jó időnek és az ügyes technikusoknak, a templom előtti téren helyet foglalók is végigkövethették a benti eseményeket, a szentmise végén pedig sor kerülhetett a körmenetre is.

ÉDESANYÁK KÖSZÖNTÉSE

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Ezzel - és több más - gyönyörű verssel, és sok-sok virággal köszöntötték fel a délelőtti szentmise keretében a gyerekek az édesanyákat, nagymamákat.
De nem maradtak ki a sorból az édesapák, nagypapák sem, nekik is jutott az orgonából, tulipánból - hisz ők is nagyon fontos szerepet töltenek be a család, a gyermekek életében, és ilyenkor, Anyák napján illendő róluk is megemlékezni.

Végül - de nem utolsó sorban - gitáros Mária-énekekkel köszöntöttük közös Égi Édesanyánkat is!