2017. október 22., vasárnap

ÜNNEPI MISEREND

2017. október 31-én délután 5 órakor Mindenszenteki előesti szentmise lesz templomunkban.

2017. november 2-án, csütörtökön 14:30-kor Halottak napi szentmise lesz templomunkban, 15:00-kor pedig temetői szertartásra kerül sor a katolikus temetőben.

EGYMILLIÓ GYERMEK IMÁDKOZIK

Október a Rózsafüzér hónapja, ilyenkor különösen nagy jelentősége van ennek az imádságnak.
Közösségünk is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, melyet még 2005-ben, Venezuelában indították el, annak érdekében, hogy minél több gyermek imádkozza együtt szerte a világban a rózsafüzért a békéért. 
Mivel gyermekeink különböző iskolákban tanulnak, így nem volt rá mód, hogy a kitűzött napon, október 18-án mondjunk közös imát, ezért a mai vasárnapon, a szentmise kezdetén mondtak el egy tized rózsafüzért ministránsaink e nemes szándékért.




2017. október 21., szombat

RÓZSAÜLTETÉS A TEMPLOMPARKBAN


Az elmúlt években - rágcsálók, betegségek és a tavalyi tél hideg időjárásának hathatós közreműködése okán - meggyérült templomparkunk egyik büszkesége, a rózsakert.

Idén ősszel azonban az Önkormányzat segítségével sikerült pótolni a rózsaágyásokban a hiányzó töveket. Az ajándékba kapott 50 rózsatövet a ködös októberi idő ellenére nagy örömmel ültették be végleges helyükre az egyházközség önkéntesei. A férfiak földfúrókkal, az asszonyok kapákkal láttak neki a feladatnak.

Köszönjük az Önkormányzatnak a rózsatöveket, és köszönjük mindenki fáradozását, aki az ültetésben részt vett.

Reméljük, hogy jövő nyáron már közösen gyönyörködhetünk az eredményben. 








2017. október 4., szerda

TERMÉNYHÁLAADÁS

Október 1-jén, a vasárnapi szentmise keretében hálát adtunk a bőséges termésért, amiben az idei évben is részünk lehetett. Rengeteg zöldség, gyümölcs, lekvár, méz gyűlt össze az oltár előtt kosarakban, tálakban, üvegekben, amiket Róbert Atya a szertartás során megáldott. 
A gyümölcsök jó része a mise után a részt vevő gyermekek között került szétosztásra.