2017. november 12., vasárnap

SZENT MÁRTON ÜNNEPE

A mai napon Tours-i Szent Mártonra, településünk védőszentjére emlékeztünk. Az Isteni Irgalmasság templom felépülése előtti misézőhelyül szolgáló faházunknak is Szent Márton napján volt a búcsúünnepe. Bár az új templom új titulust is kapott, Szent Márton püspök továbbra is kiemelt szerepet játszik egyházközségünk életében. Ilyenkor novemberben épp ezért mindig ünnepi szentmisét, ún. "kisbúcsút" tartunk.
Szeretnénk a kisgyermekekhez is minél közelebb hozni Szent Márton életét, ezért a szentmise előtt rövid diavetítést tartottunk, amelyben felelevenítettük Márton életének legfőbb eseményeit. A diakockákhoz tartozó pár mondatos kísérőszöveget a ministránsaink olvasták fel.
A szentmisén minden gyermek kapott egy színező lapot Szent Mártonról - és van aki ma délután már el is készítette ebből a maga alkotását. Köszönjük a kedves Édesanyának, hogy megosztotta velünk!










2017. november 3., péntek

MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJA

Október 31-én, Mindenszentek előestéjén a megdicsőült lelkekre emlékeztünk a szentmisében. Halottak napján pedig a szentmisén és a temetőben tartott szertartáson halottainkért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkoztunk.