2010. november 22., hétfő

JÓTÉKONYSÁGI EST!

Az egész országot megdöbbentő vörösiszap-katasztrófának szomorú aktualitása van a számunkra: egyházközségeink szervezésében idén két alkalommal is látogatást tettünk azon a gyönyörű vidéken, amelyet pár hete a mérgező anyag ellepett.

Egy korábbi bejegyzésben fényképekkel illusztrálva beszámoltunk már arról az egynapos Dunántúli zarándoklatról, melynek során a Jézus-ösvény egyes állomásait is érintettük. Érdeklődve szemléltük meg a devecseri Názáreti-házat, vizet vettünk a Szentkútból, és a Somló-hegyen végigjártuk az Öröm Útját - mindezt Mód Miklós plébános atya vezetésével.


Mód Miklós devecseri plébános

Később, a nyár folyamán - a mára már fogalommá vált, minden évben megrendezésre kerülő "Tíznapos kirándulás" keretében - a gyermekeknek és fiataloknak nyílt lehetőségük a Jézus-ösvény végigzarándoklására.

Szép emlékekkel tértünk haza - épp ezért sokunkat talán még mélyebben érintett a tragédia híre. És hamarosan megszületett a gondolat: próbáljuk meg megtenni, ami tőlünk telik, hogy segítsünk a bajba jutottaknak. Ennek megvalósulása lesz az a jótékonysági est, melyet 2010. november 27-én tartunk Bercelen.


MEGHÍVÓ

"Amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük." (Lk. 6,31)


Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2010. november 27-én, a berceli Művelődési Házban, 18:00 órai kezdettel megrendezésre kerülő JÓTÉKONYSÁGI RENDEZVÉNYÜNKRE.

Az est teljes bevételét a Devecsert és Kolontárt sújtó vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére, életkörülményeik javítására ajánljuk fel. Kérjük, legyen részese Ön is az összefogásnak, és biztassa erre barátait, ismerőseit is.

18 órakor kulturális műsorral várjuk kedves vendégeinket, melynek keretében óvodások, iskolások, hagyományőrző csoportok, az egyházközség kórusa, illetve szavalók lépnek fel.

20 órától a bálban a Jagelló együttes zenéjére táncolhatnak, közben tombolahúzásra is sor kerül.

Belépőjegyek a helyszínen válthatók, melyek minimális összege 1000 Ft. (Csak a kulturális műsorra 500 Ft.) A rendezvény ideje alatt büfé működik.

Tisztelettel és köszönettel:

a KDNP Bercel térségi szervezete

2010. november 11., csütörtök

PLÉBÁNIAFELÚJÍTÁS!

Mint azt már említettük, Galgaguta a Berceli Egyházközség fíliája. József Atya "főhadiszállása", a plébánia tehát Bercelen található.

Idén a Berceli Egyházközség nagy feladatnak látott neki, természetesen a társ-egyházközségek támogatásával. A plébánia épülete ugyanis már bőven hagyott kívánnivalót maga után, és most végre - egy nyertes pályázat segítségével - sor kerülhetett az épület teljes körű külső felújítására, tetőcserével, szigeteléssel, nyílászáró-cserével és még sorolhatnám.

A munkálatok befejeződtek, melyről a hivatalos pályázati értesítő itt olvasható:

TÁJÉKOZTATÓ

2010. október 29. - november 02.


Örömmel tájékoztatjuk Bercel lakosságát és híveinket, hogy befejeződött a Bercel Római Katolikus Plébánia felújítása.

Bercel Római Katolikus Plébánia 100%-os támogatásban részesült (A 138/2008. (X.18.) FVM rendelet alapján - vidéki örökség megőrzéséhez)., miszerint a település védett értékei a jövő nemzedékei számára megőrződnek, fenntarthatóvá válnak.

A Bercel Római Katolikus Plébánia, nonprofit szervezet, önerőből nem volt képes beruházás, fejlesztés megvalósítására, ezért pályázatot nyújtott be. A XIX. század első felében épült klasszicista plébánia a település műemlékei közé tartozik, ezért jogos igény a községről alkotott kép javítása érdekében annak eredeti helyreállítása.

A fejlesztéssel a plébánia műemléki jellegét megtartva, külső állapotát javították. [Az épület padlásterének hőszigetelését, a gangon a teljes aljzat és a padlóburkolatok cseréjét., a tetőszerkezet és bádogozás teljes felújítását, az épület északi sarkánál új támfal építését, a födém statikai megerősítését, a homlokzat hőszigetelő vakolását/festését, kémények felújítását, külső nyílászárók (ablak,ajtó) cseréjét és nem utolsó sorban az építmény körüli járda építését.]

Az MVH lehetőséget biztosított, hogy a Bercel Római Katolikus Egyházközség pályázat keretében 38.384.640 millió forintot a Bercel Római Katolikus Plébánia felújítására fordíthasson.

A plébánia épülete központi helyet foglal el a település életében. (hitoktatás, ifjúsági csoportos foglalkozás, énekkari összejövetelek, készületek az évközi ünnepekre és műsorokra, Bercel és a hozzá tartozó falvak képviselőtestületeinek találkozója, papi összejövetelek, baba-mama klub foglalkozások)

Az itt élők számára kiemelt értékkel bírnak ezek az építmények. A település élhetővé tételét alapozzuk meg azáltal, hogy a felújítás során egy esztétikus műemlék épülettel büszkélkedhetnek az itt élők. A rendezett településkép hozzájárul a község idegenforgalmi, gazdasági vonzerejének növeléséhez. A rendezett környezeti állapotok, vonzóvá teszik a települést a turisták számára is.


„Isten dicsőségére, ember szolgálatára”



TOURS-I SZENT MÁRTON, TELEPÜLÉSÜNK VÉDŐSZENTJE

Az Isteni Irgalmasság templom megépülése előtt - mint az a korábbi bejegyzésekben is olvasható - hosszú időn keresztül nem volt saját temploma a galgagutai római katolikus közösségnek. A baptista imaház fogadott be minket éveken keresztül, majd egy fából készült házacskát vásárolt meg az egyházközség, és alakított át - a lehetőségekhez mérten - kápolnává. Ebben az időszakban Szent Márton püspök védőszárnyai alá helyezte magát a közösség. Az új templom felszentelését követően a "hivatalos" búcsúünnepünk az Isteni Irgalmasság napja lett. Szent Mártont azonban továbbra sem hanyagoljuk el, ő ugyanúgy védelmezőnk és közbenjárónk maradt. Így Galgagután egy évben kétszer van búcsú: egyszer Fehérvasárnap és egyszer a november 11-éhez közel eső vasárnapon.



Templomunk legnagyobb lobogójának egyik oldalán Szent Márton, míg a másik oldalon az Irgalmas Jézus képe látható. A lobogót a templomszentelés alkalmával a szomszédos Nógrádsáp katolikus közösségétől kaptuk ajándékba.



Röviden idézzük fel most Tours-i Szent Márton életének főbb eseményeit:


Márton Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született a Római Birodalom részét képező Pannóniában, azon belül is Savariában – nem sokkal azután, hogy a ,,Milánói ediktum'' teljes szabadságot és elismerést biztosított az Egyháznak. Szülei jómódban élő pogányok voltak, apja a római légió tisztjeként szolgált.


Márton apja jutalmul Itália területén földbirtokot kapott, így a család még Márton kiskorában Itáliába költözött. Gyermekkorát Márton Ticinum (Pavia) városában töltötte. Alig 12 éves, amikor szülei akarata ellenére, azok beleegyezése nélkül kérte felvételét a keresztények közé. Ekkor avatták hittanulóvá, katekumenné. A pogány szülők igyekeztek ettől eltéríteni.


Egy császári rendelet értelmében a katonák fiainak be kellett lépniük a légióba és ott meghatározott ideig szolgálatot teljesítettek, vagy valamilyen hivatalt kellett vállalniuk. Márton 15 éves korában apja kívánságára jelentkezett katonai szolgálatra. Szolgálatának éveiben magatartása példamutató volt. A katonaéveiről szóló feljegyzések megemlítik szerénységét és szolgálatkészségét. Mint katona kivívta társai megbecsülését.


Légióját Galliába, Franciaországba küldték, ahol Amiensben teljesített szolgálatot. Itt, még megkeresztelkedése előtt történt az az esemény, melyről minden életrajzírója megemlékezik, és amelyet számos művészeti alkotás is megörökít. Különösen kemény tél volt Galliában, sokan meghaltak a nagy hidegtől. Márton minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, csupán a rajtalévő ruhadarabok maradtak meg. Egyszer késő este, járőrszolgálatból hazatérőben egy didergő koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettéhasította és az egyik felét a koldus vállára borította. Másnap álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített. Krisztus így szólt a fiatal katonához: „Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe.”

Szent Márton és a koldus. Dunántúli oltárkép 1490


Hamarosan megkeresztelkedett, s amint mód nyílt rá, elhagyta a hadsereget, és a szentéletű poitiers-i püspök, Hilárius segítője lett.

Mivel álmában utasítást kapott, hogy térjen vissza szülőföldjére, Pannóniába és ott hirdesse Krisztus igazságát, 355-ben elhagyta Poitierst. Szülei már korábban visszatértek Savariába. Hazatérése után Márton Savariában megkezdte térítő munkáját. Édesanyját is a keresztény hitre vezette és megkeresztelte.

Visszatérve Galliába egy Poitierstől alig két kilométernyire fekvő kis település, Ligugé környékén remeteségbe vonult. Sokan csatlakoztak hozzá, Márton összefogta, szervezte a remeték életét. Naponta közös imára gyűltek össze. Remetetársait és a keresztény hitre készülőket nap mint nap oktatta. Ligugében kialakult egy szerzetesi közösség, amely pontos szabályok szerint működött. Ruházatuk egyszerű volt, személyes tulajdonnal nem rendelkeztek. Imával és munkával teltek napjaik. Később, 375-ben Tours közelében megalapította Marmoutier kolostorát. Ezzel megindította a gall-frank szerzetesség fejlődését, és megteremtette annak központját.

Buzgósága, példamutató alázata révén Gallia-szerte ismerték és tisztelték. Hilárius püspök halála után nem sokkal, 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg. A püspöki hivatalt alázatossággal viselte, bár megválasztása ellen tiltakozott. Püspökként is egyszerű életmódot folytatott. Tovább folytatta hittérítő munkáját, járta a falvakat, lerombolta a pogány bálványokat, helyükön templomot épített. Sorra alapította a kolostorokat, amelyeknek tagjai szintén a kereszténység terjesztésén munkálkodtak. Életét csodák kísérték, Isten így nyilvánította ki, hogy Márton az ő kiválasztottja.

Idős korában is fáradhatatlanul dolgozott a hit terjesztésén, nyolcvan éves elmúlt, de még járta a vidéket, látogatta az egyházközségeket. A halál is vidéki munkája során érte Candesben, ahová az egyházközségben jelentkező viták elsimítására utazott. Visszatérése előtt gyengének érezte magát, több napig magas lázzal feküdt hamuból készített fekhelyén. Nem engedte, hogy szalmából vessenek ágyat számára. Halála óráján így imádkozott: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától.” Az Úr azonban magához hívta egy vasárnapi napon, 397. november 8-án. Temetésére közel 2000 szerzetes érkezett Toursba és hatalmas tömeg vett búcsút tőle. Halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni.


Bővebben lásd:

http://www.martinus.hu/szent_marton_elete

http://www.katolikus.hu/szentek/szent178.html