2019. március 22., péntek

KERESZTUTAK

A nagyböjt egyik különleges imádság- és elmélkedésmódja a keresztútjárás. A keresztutat persze nem csak ebben az időszakban lehet végezni, de ilyenkor kiemelt jelentőséget és figyelmet kap, központi szerepet tölt be.
A galgagutai templomban nagyböjt minden vasárnapján 10 órától végezzük a keresztutat, melynek levezetésébe bekapcsolódnak a közösség tagjai, sőt a gyerekek is. Minden állomáshoz pár mondatos rövid elmélkedést olvasunk, amit az egyes stációkat ábrázoló képek kivetítésével teszünk még inkább átélhetővé. A hétfő esti imaórákon a Szent Márton imacsoport különböző szándékokra felajánlva végzi a keresztutat, ilyenkor lehetőség van a hosszabb elmélkedésekre, elcsendesedésre is. 

Különösen nagy élmény, amikor nem csak a padban ülve, állva, térdelve veszünk részt a keresztúton, hanem ténylegesen végig is járunk egy konkrét útvonalat: akár egy Kálvária-domb stációiról, akár egy hosszabb gyalogos zarándoklatról legyen szó. Ilyen lehetőség nyílt Bercelen március 15-én, ahol a keresztút egyes állomásait a település különböző pontjain végezték el a résztvevők, az állomások között pedig egymást váltva vitték a körmeneti keresztet. Ezen a hazánkért végzett keresztúton a galgagutaiak is aktív szerepet vállaltak.


Gondolkozzunk el egy kicsit azon, miért is olyan fontos számunkra a keresztút. Talán azért, mert nincs olyan nehéz élethelyzet, amelyet ne tudnánk hozzákapcsolni a 14 állomás valamelyikéhez. 
Pilátus ítélete megtestesít minden olyan szituációt, amikor igazságtalan bántásnak, támadásnak, ítélkezésnek esünk áldozatul - de megjelenik benne az is, amikor mi mondunk elhamarkodott ítéletet embertársainkról. 
Veronika kendőnyújtásában benne van minden olyan cselekedetünk, amivel egy súlyos beteg szenvedését próbáljuk enyhíteni. Amikor nem áll hatalmunkban segíteni a bajon, mégis ott vagyunk a szenvedő mellett és fogjuk a kezét, letöröljük a homlokát, próbálunk erőt adni a gyógyuláshoz, vagy megkönnyíteni az utolsó napokat. 
Cirenei Simon keresztvitele megjeleníti azt a lelkiállapotot, amikor olyan feladatokat kényszerülünk elvégezni - akár a munkánk során, akár a háztartásban -, ami nehezünkre esik. 
Mi vagyunk a síró asszonyok, hiszen időnként elveszítjük az optimizmusunkat, amikor legyűrnek a nehézségek, de mi vagyunk az a Mária is, aki vasakarattal erőt vesz magán és a saját érzéseit félretéve lelki támaszt nyújt a nehéz helyzetbe került szerettének. 
Jézus eleséseiben felismerhetjük mindazokat a mélypontokat, amelyekre az ember lelkileg vagy fizikálisan eljuthat: a kiégést, a megcsömörlést, a depressziót, a munkanélküliséget, a létbizonytalanságot, a súlyos betegséget és még sorolhatnánk.
A ruháktól való megfosztás jelképez minden megalázó élethelyzetet, Jézus kereszthalála pedig a halállal való szembenézésünket. A halott gyermekét ölében tartó Mária fájdalmát is pontosan ismeri mindenki, aki vesztett már el hozzá közel álló személyt.
Személyes élményeinket, tapasztalatainkat is beleépítve tudjuk igazán átélni a keresztutat, amely így sok fontos üzenetet rejt számunkra a nehézségekről és az azokkal történő szembenézésről.

Fontos tehát, hogy akár mi magunk vagyunk nehéz életállapotban, akár a környezetünkben ismerünk ilyen embert, használjuk ki a böjti időszak hátralévő részét, és ajánljuk fel erre a szándékra keresztútjainkat.

2019. március 9., szombat

NAGYBÖJT 2019



BETEGEK KENETE

Február 17-én - kapcsolódva a Betegek Világnapjához - templomunkban is részesülhettek a betegek kenetében a 65. évüket betöltött, valamint a súlyos vagy krónikus betegséggel élő hívek. 2019-ben összesen 17-en éltek ezzel a lehetőséggel.