2018. július 6., péntek

MEGEMLÉKEZÉS

Tíz éve történt, július 4-én, egy pénteki napon. 
Mindannyian emlékszünk rá, hogy hol voltunk, mit csináltunk, amikor a sokkoló hírt kaptuk. A pillanat örökre beleégett a lelkünkbe: egy család elveszített egy férjet, egy fiatal apát, egy fiút, egy testvért, egy közösség elveszítette egyik tartóoszlopát, és sokan elvesztettünk egy jóbarátot. 
Tíz év telt el azóta.
Már tudjuk, hogy valójában nyertünk egy Égi pártfogót. Aki Odaföntről vigyáz a családjára, figyeli, milyen remek emberekké cseperednek a gyermekei, és közbenjár azért a templomért és közösségért, ahol akolitusi pályáját kezdte és ahol mindig jól érezte magát. 
2018. július 8-án vasárnap délelőtt a szentmisében Danira emlékezünk.

"Ha emlegettek, köztetek leszek.
De fáj látnom könnyetek.
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
Mert én már Istennél vagyok."

2018. július 1., vasárnap

JÚNIUSI ÜNNEPEK ÉS ESEMÉNYEK


Júliusban eljött a nyár, kitört a nyári szünet, az egyházi évben pedig beköszöntött az egyházi év. Utolsó nagyobb ünnepünk Úrnapja volt, idén sajnos az ünnepet megelőző hét időjárása nem tette lehetővé, hogy a hagyományos virágos körmenetet megtartsuk a templom körül, így csak egy jelképes körmenetre került sor a parkolóban. 

Június 17-én megtartottuk a tanévet lezáró hálaadó szentmisét, amelynek keretében sor került a ministránsverseny eredményhirdetésére. Mindenki kapott egy kis meglepetést, a legszorgalmasabb ministránsok pedig egy kiránduláson vehetnek majd részt.