2017. december 26., kedd

KARÁCSONYI MINISTRÁNSOK :)











ÜNNEPI KÖRKÉP

Karácsony alkalmából idén a hagyományos szobrokat tartalmazó Betlehem mellett egy másik Betlehemi istálló is található templomunkban. Az ambó előtt került elhelyezésre az az alkotás, mely a közösségünkhöz tartozó gyermekek adventi készületének eredménye. Minden gyermek más-más szereplő figuráját készítette el az adventi időszakban, melyekből az egyik anyuka állította össze a Betlehemi istállót. 

Szenteste megérkezett templomunkba a Betlehemi Láng is. Erről gyújtottuk meg a gyermekek mécseseit a karácsonyi műsorban, majd pedig a szentmisén az oltárgyertyákat, és az ünnepek alatt a híveknek is volt rá lehetőségük, hogy mécsesekben hazavigyék otthonukba a lángot. 

Nagykarácsony napján, december 25-én délelőtt Szandai Robi akolitus vezetésével ünnepi igeliturgián vettünk részt. 


Karácsony másnapján, december 26-án délelőtt Róbert atya mutatta be az ünnepi szentmisét Szent István vértanú emlékezetére. 
A szertartás elején az atya megáldotta azt a négy képet, amelyeket kántorunk családja ajánlott fel a templom számára. A képek a Szent Család, a Szentháromság, továbbá Jézus Szíve és Szűz Mária szíve témakörében készültek. Templomunk belső terének kialakítása nem alkalmas arra, hogy a falakon képeket helyezzünk el, így mindig az aktuális ünnephez kapcsolódó kép kerül majd be a templomtérbe - jelenleg tehát a Szent Családot ábrázoló -, ez is hozzásegít majd minket ahhoz, hogy figyelmünket mind jobban az adott ünnepre tudjuk fordítani. Hálásan köszönjük a képek felajánlását!





A szentmisét Róbert atya a facebookon keresztül élőben közvetítette. Aki nem tudott részt venni, az alábbi elérhetőségen megnézhet a felvételt: 















2017. december 25., hétfő

ÁLDOTT KARÁCSONYT!

December 24-én este Karácsony vigíliáját ünnepeltük. A szentmise előtt a gyerekek által előadott Pásztorjátékkal idéztük fel Jézus születésének történetét, majd pedig az összegyűlt híveknek is lehetősége nyílt arra, hogy hódolatukat fejezzék ki a jászolban fekvő Kisded előtt.
A műsor - ha sajnos nem is teljes terjedelmében - az alábbi elérhetőségen megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=qxkK0qkQWVU&feature=share

És íme egy kis fényképes ízelítő:

Előkészületek és az utolsó instrukciók...



Bevezető gondolatok...

És a műsor....

Szent Karácsony éjszakája, Te vagy minden gyermek álma







Hosszú az út, elfáradtam és hideg az éjjel,
Keressünk szállást magunknak, nézzünk kicsit széjjel!




Éjszaka szállt a mezőre, dűljünk le már pihenőre!

- Ki az?
- Mi az?
- Uram ne hagyj! Angyalok!

Mennyből az angyal lejött Hozzátok, Pásztorok!

De hát mit vigyünk a kis Jézusnak?

Kis Jézuska, égi Gyermek, a pásztorok köszöntenek!

Eközben Napkelet felől három király: Gáspár elől, aztán
Menyhért, s Boldizsár valamilyen jelre vár.

Adjon Isten Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.

A jászolt mind körbeveszik, kis Jézuskát ünnepelik.




ÖKUMENIKUS KARÁCSONY

December 23-án szombaton délután ökumenikus szertartás keretében gyújtottuk meg a község adventi koszorújának negyedik gyertyáját. Ebből az alkalomból már a karácsony örömét is megelőlegeztük, mivel a mi gyerekeink mutatták be a pásztorjátékot az evangélikus templom melletti téren. 





ADVENT 4. VASÁRNAPJA

Az idei év különlegessége volt, hogy egy napra esett Advent 4. vasárnapja és Szenteste. Délelőtt meggyújtottuk az utolsó gyertyánkat is az adventi koszorúnkon, hogy este már együtt örüljünk Jézus születésének.
Ezen az adventi vasárnapon kedves jó ismerősünk, Czerovszki Antal püspökhatvani akolitus testvér segített be a délelőtti igeliturgia lebonyolításába, aki egész családját is magával hozta a szertartásra.

"Adventi hírnök, friss fenyőág.
Lobog már négy kis gyertyaláng.
Azt mondta Jézus, visszajön még.
Újjá lesz akkor föld és ég!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!"

2017. december 21., csütörtök

ÜNNEPI MISEREND


ADVENT 4. VASÁRNAPJA
 2017.12.24. 10:30 -  Igeliturgia

SZENTESTE - KARÁCSONY VIGÍLIÁJA
 2017.12.24. 17:00 - Pásztorjáték, utána Vigíliai Szentmise

KARÁCSONY - JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSE
 2017.12.25. 10:30 - Ünnepi Igeliturgia

KARÁCSONY MÁSNAPJA - SZENT ISTVÁN VÉRTANÚ ÜNNEPE
2017.12.26. 10:30 - Szentmise

SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
2017.12.31. 10:30 - Igeliturgia

SZILVESZTER
2017.12.31. 15:00 - Év végi hálaadás

ÚJÉV - SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA
2018.01.01. 10:30 - Ünnepi szentmise

2017. december 19., kedd

KARÁCSONYI PÁSZTORJÁTÉK




A hagyományokhoz hűen Szenteste idén is Pásztorjátékkal idézzük fel Jézus születésének történetét, melyre szeretettel várunk mindenkit


2017. december 24-én 17 órakor 

a galgagutai Isteni Irgalmasság templomban. 

A gyerekek előadását követően közvetlenül ünnepi vigíliai szentmise veszi kezdetét.  

  
Ünnepeljünk együtt minél többen!

Kicsik és nagyok izgatottan és lázasan készülődnek, íme egy kis ízelítő:







"JÓNAK LENNI JÓ!"

Karácsony közeledik... Az adventi időszak segít abban, hogy lelkünket ünnepi díszbe öltöztessük. 
A karácsonyi készülődés részét képezi az is, hogy szeretteinknek ajándékot veszünk, kitaláljuk az ünnepi menüt, megvásároljuk a hozzávalókat. Talán a lakásunkba is szerzünk egy-két új dolgot, ami emeli az ünnep fényét: egy szép terítő, új díszek a karácsonyfára...
De mindeközben nem szabad megfeledkezni azon embertársainkról sem, akiknek nemhogy ünnepi menüre és ajándékra, de talán még a napi betevőre sincs elég pénzük. 
Szerencsére sok jótékonysági akcióval találkozunk, amelyhez csatlakozhatunk, a hétvégén országos adománygyűjtést hirdetett a média is.
Emellett azonban az is nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a közvetlen környezetünkben élő rászorulókra. Ehhez kapcsolódóan kedves kezdeményezésnek lehettünk tanúi a közeli városban, Balassagyarmaton, ahol az egyik középiskola diákjai a hétvégén a nagyobb élelmiszerboltok mellett szervezetten gyűjtöttek tartós élelmiszert a nehéz körülmények között élő tanulótársaik és családjuk számára.
Egyházközségünk legrászorultabb családja részére pedig mi is összeállítottunk egy kis szeretetcsomagot.

  
  

2017. december 18., hétfő

ADVENT 3. VASÁRNAPJA

Advent 3. vasárnapjának elnevezése Gaudete-vasárnap, ami arra utal, hogy ez a nap az öröm jegyében telik: előre örvendezünk a közeledő ünnep, Jézus születése okán. 
Ezt jelzi többek között az is, hogy a 3. vasárnap liturgikus színe az adventi szokásos lila helyett a rózsaszín. Rózsaszínbe öltözik az oltár, a miséző pap, és az adventi koszorún is a rózsaszín gyertyát gyújtjuk meg. 

"Adventi hírnök, friss fenyő ág.
Lobog már három gyertyaláng.
Múlnak az évek, életünk száll,
De utunk végén Jézus vár.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr."










2017. december 10., vasárnap

ADVENT 2. VASÁRNAPJA

Advent második vasárnapjához értünk: furulya- és énekszó kíséretében meggyulladt a második gyertya is adventi koszorúnkon. 
Közben lázasan folynak a pásztorjáték próbái is, hiszen ahogy a gyertyák is mutatják, nagyon közel járunk már Karácsonyhoz.




"Adventi hírnök: friss fenyőág,
Lobog már két kis gyertyaláng
Ha zörget Jézus, jól figyelj ám!
Betér a szívünk ajtaján!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr."