2017. szeptember 30., szombat

SZEPTEMBER VÉGI KÖRKÉP

Szeptember 23-án szombaton kettős keresztelőre került sor templomunkban, szeptember 24-én pedig Szentírás vasárnapja alkalmából a Biblia került figyelmünk középpontjába. 
Következzen egy kis fényképes beszámoló az elmúlt hétvége eseményeiről.

Készülődés








Készülődés2

Készülődés3






Bevonulás

A "tíznaposi" zenészek
József Atya
A nagy pillanat1













A nagy pillanat2
Apukák ideje

Szentírás vasárnapján főhelyen a Biblia




2017. szeptember 19., kedd

UTÓTALÁLKOZÓ ÉS KERESZTELŐ

Czombos József Atya és a Rimóci Egyházközség szervezésében idén nyáron is sor került az immár több mint 30 éves múltra visszatekintő "Tíznapos táborra", melyhez természetesen tőlünk is sokan csatlakoztak.

A tábor szép emlékeinek felidézésére minden ősszel tartunk egy úgynevezett "Tíznapos utótalálkozót", melynek idén a Galgagutai Isteni Irgalmasság Templom ad otthont.

Az utótalálkozó 2017. szeptember 23-án, szombaton délután kerül megrendezésre. 15-órakor szentmisével indítunk, majd ezt követően diavetítést tartunk a tábor legjobb, legérdekesebb pillanatairól készült képekből, a közösségi teremben pedig sütemény és üdítő mellett kötetlen beszélgetésre és játékra is lehetőség lesz.

Külön öröm számunkra, hogy a Tíznapos táborozás "törzsgárdájához" tartozó két család legkisebb gyermekei az utótalálkozó szentmiséje keretében részesülnek majd a keresztség szentségében.

Így tehát 

2017. szeptember 23-án délután 15:00 órakor

Csontos Éva Ividő

és
Demeter Anna Éva

keresztelője lesz templomunkban.




2017. szeptember 17., vasárnap

MEGNYITOTTUK A TANÉVET

A mai vasárnapon ünnepélyes keretek között megnyitottuk az új tanévet. A gyerekek magukkal hozták és az oltár lépcsőjére helyezték iskolatáskáikat, tanszereiket, sőt volt aki még a furulyáját is becsúsztatta a táska zsebébe. Biztos, ami biztos. :) 
Az iskolatáskákat Róbert Atya a prédikációt követően megáldotta, majd a gitárkísérettel elénekelt "Jézusom, én szeretlek..." kezdetű dallal indultak neki a gyerekek az új kihívásoknak: "Most Rád bízom a szívemet, hogy mindig kedves s jó legyek" 
Az egyetemes könyörgésekben azután közösen imádkoztunk a tanulókért, a tanárokért, a szülőkért, nagyszülőkért.   
Bár a tanévkezdés elsősorban az iskolásokról szól, de ugyanilyen nagy szeretettel gondolunk ovisainkra is, akik legalább olyan lelkesen és aktívan vesznek részt a szentmiséken, mint a nagyok.


Áldás a tanszerekre
A főszereplők
A nagyok is munkában..

...és az ovis különítmény is.

Kicsit mintha könnyebb is lenne az a táska....
Indulhatunk :)

A legkisebbek 
A legkisebbek


MÁRIA-ÚT

Szeptember 15-én, pénteken a Mária-út gyalogos zarándokai a hagyományokhoz híven ismét betértek templomunkba. Szintúgy ragaszkodva a hagyományokhoz, a zarándoklat e szakaszát idén is Czombos József atya vezette, aki mindig örömmel látogat vissza a szívéhez közel álló vidékre. 
A zarándokok szép számmal érkeztek, sőt legnagyobb meglepetésünkre egy helyes kutya is velük tartott, amely önkéntesen csatlakozott a gyaloglókhoz még az út legelején és hűségesen kísérte is őket végig.

A gyaloglásban megfáradt hívőket egy kis frissítővel várták a helyi közösség tagjai, akik rövid pihenőt tartottak, majd az imádság után áldást kértek a helybéliekre, és folytatták útjukat. 

....ahová.
Ahonnan....



Zarándokok érkeznek

Jól esik megpihenni


A kereszt is megpihen
Elmélkedés

Áldás

Indulásra készen

József atya

Jó utat és szerencsés érkezést!


Reméljük jövőre újra találkozunk!