2016. december 30., péntek

Hálaadás és beszámoló a Galgagutai egyházközségben 2016.

A polgári év utolsó napján délután 4 órakor kerül megtartásra az év végi hálaadó szentmise, melynek keretében Róbert Atya felolvassa az egyházközségi beszámolót a 2016-os évről, melynek szöveges része az alábbiakban olvasható.
A pénzügyi beszámoló számszerű adatait a hálaadó szentmise keretében hallgathatják meg a Kedves Testvérek.

"A Galgagutai Egyházközség hálával gondol vissza a 2016-os évre, amely során lelkiekben és anyagiakban egyaránt gyarapodtunk.
Hálásak vagyunk azért, hogy idén is minden vasárnap délelőtt volt templomunkban valamilyen liturgikus szertartás. Arra nincs lehetőség, hogy minden alkalommal szentmise kerüljön bemutatásra, azonban köszönjük Szandai Robi akolitusunk szolgálatát, az általa vezetett igeliturgiákon az egyházközség ugyanolyan lelkesedéssel és szeretettel vesz részt, mint a szentmisén. Mind a szentmiséken, mind az igeliturgiák során értékes gondolatokkal gyarapodunk, valamint sok szép lelki és közösségi élményben van részünk, ráadásul egyúttal sokkal jobban tudjuk értékelni a szentmise jelentőségét is ezáltal.
Nem maradtunk lelki útravaló nélkül a hétköznapok során sem. Hétfő esténként felváltva került sor szentmisére, illetve szentségimádásra, imaórára az éppen aktuális ünnepkörhöz igazodó tartalommal. Adventben pedig két alkalommal volt lehetőségünk rorátén is részt venni.
A Kedves Testvérek Istennek hála szép számmal élnek is ezekkel a lehetőségekkel: a templomba járók száma hétköznapokon 8-12 fő, vasárnapokon átlagosan 50-60  fő, nagyobb ünnepeken 60-80 fő.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik tevékenységükkel bármilyen módon hozzájárultak a szentmisék, igeliturgiák és az imaórák előkészítéséhez és lebonyolításához:
- köszönjük a kántori szolgálatot,
- köszönjük a gyermekek kifejezetten lelkes közreműködését a ministrálásban, valamint az anyák napi műsorban és a karácsonyi pásztorjátékban,
- köszönjük a gyermekekkel foglalkozó, őket irányító és változatosabbnál változatosabb módon ösztönző felnőttek tevékenységét: a ministránstablót, a gyerekeknek készített apró meglepetéseket, a ministránspróbákat, a pásztorjáték betanítását és lebonyolítását,
- köszönjük a Mustármag-kórus megalakítását és az abban részt vevő gyermekek és felnőttek zenés-énekes közreműködését, 
- köszönjük a Kedves Testvérek készséges részvételét a felolvasásban, a perselyezésben és a körmenetek során ellátandó feladatokban, továbbá az Úrnapi sátrak feldíszítésében, valamint a hétfői imaórák lebonyolításában,
- köszönjük a Rózsafüzér-társulat működését.

Hálásak vagyunk továbbá minden olyan ünnepért és eseményért, amelyek az idei év során lelki élményekkel gazdagítottak minket:
- Az idei évben meghirdetett Irgalmasság Szentéve, valamint az ugyancsak 2016-ra eső Szent Márton emlékév is nagy jelentőséggel bírt számunkra, mivel templomuknak tulajdonképpen két búcsúja van, hiszen továbbra is védőszentünkként tiszteljük Szent Márton püspököt is.

- Az Irgalmasság Szentévéhez kötődően az idei év során sokan zarándokoltak el templomunkba, egyénileg vagy csoportosan. Jöttek zarándokcsoportok Rimócról, Peresznyéről, Esztergomból és Zalakarosról, a nyáron berceli táborhelyükről gyalogosan elzarándokoltak hozzánk a Szobi Szent László Plébánia hittanosai, szeptemberben pedig a Mária-út gyalogos zarándokai tértek be templomunkba.
Hálát adunk a hozzánk érkező összes zarándokért, valamint köszönetet mondunk azoknak a Kedves Testvéreknek, akik a zarándokok méltó fogadásában közreműködtek.

- Galgagután alkalmunk van arra, hogy megéljük a más felekezetekkel való együttélés örömeit és nehézségeit egyaránt, melyért ugyancsak hálát adunk.
Január végén az evangélikus társegyházközséggel karöltve, baptista és református testvérek közreműködésével idén is megtartottuk az ökumenikus imanyolcadot, amelyen szép számmal vettek részt a katolikus testvérek. Köszönjük a záró agapéra hozott rengeteg süteményt is. Szintúgy a katolikus testvérek aktív részvételével zajlott adventben a vasárnap délutáni ökumenikus gyertyagyújtás is.

- Idén februárban is csatlakoztunk a Házasság Hete rendezvénysorozathoz, az aznapi imaórát a házaspárokért és a családokért végeztük. Májusban szeretettel köszöntöttük az édesanyákat és nagymamákat, valamint Égi Édesanyánkat.

- A nagyheti szertartásokra visszagondolva köszönettel emlékezünk meg Balogh Tamás és Sánta János atyák vendég-szolgálatáról, valamint a püspökhatvani Pro Musica Vegyeskórus virágvasárnapi és nagypénteki Passiójáról.

- Májusban a jó termésért végzett ájtatossághoz – vagyis a búzaszenteléshez – kapcsolódóan sor került a templom parkjában újonnan telepített gyümölcsfák megáldására is, melyekért ugyancsak köszönetet mondunk. 

- Nyáron ministránsaink és fiataljaink értékes táborozásokon vehettek részt.

- Az idei évben is hálaadással zártuk a tanévet júniusban, és szeptemberben sok hittanossal együtt hívtuk segítségül a Szentlelket az új tanév megkezdéséhez, az oltár előtt pedig szép számmal sorakoztak áldásra várva az iskolatáskák. Augusztusban – Szent István királyunk ünnepén – hálát adtunk az új kenyérért, októberben pedig minden terményért, amikkel az idén a Jó Isten megörvendeztetett bennünket. 

- Novemberben megemlékeztünk halottainkról. Ehhez kapcsolóan az elmúlt évekhez hasonlóan idén is mécsest gyújtottunk a templom előtt mindazokra emlékezve, akik templomunk építésén fáradoztak, akik imáikkal, két kezük munkájával és anyagi hozzájárulásukkal támogatták és segítették a templom felépítését és fenntartását, de időközben már átköltöztek az Örök Hazába.

- Adventtel megkezdődött az új egyházi év: ez alkalommal a családok adventi koszorúi sorakoztak áldásra várva az oltár előtt. Decemberben az egyházközséghez tartozó három jubiláns házaspárral is együtt ünnepelhettünk.

- Az idei évben három kisgyermeket kereszteltek meg templomunkban: januárban Kolompár Laura és Kolompár Marcell, augusztusban pedig Pénzes Barnabás Bulcsú részesült a keresztség szentségében.

- Az Isteni Irgalmasság vasárnapján az ünnepi búcsúi szentmise keretében Horváth Veronika és Sneider László első szentáldozásának lehettünk tanúi.

- 2016-ban két katolikus temetésre került sor Galgagután.

- Házasságkötés és bérmálás az idei évben egyházközségünkben nem történt.

- Örömmel tapasztaljuk, hogy a Kedves Testvérek rendszeresen végzik szentgyónásukat, illetve rendszeresen és nagy létszámban járulnak szentáldozáshoz. A statisztika szerint az idei évben mintegy 2300-ra tehető a szentáldozások száma.


Mindezeken felül, szeretnénk megköszönni mindenkinek a templom és környéke fenntartásában, szebbé tételében végzett önkéntes, térítésmentes munkáját:
- Köszönjük a sekrestyési feladatok ellátását: a szertartások előkészítését, a liturgikus tárgyak és felszerelések rendben tartását, a liturgikus textíliák mosását, vasalását.

- Köszönjük a Kedves Testvérek rendszeres közreműködését a templom takarításában és díszítésében.

- Köszönjük a virágágyások rendben tartását, kapálását és metszését, a sövények és a gyümölcsfák gondozását, a templom környékének és a park területének fűnyírását.

- Köszönjük a torony külső faborításának újrafestésében nyújtott segítséget.

- Köszönjük a faliújság és a blog rendszeres frissítését.


Szeretnénk továbbá köszönetet mondani mindenkinek azokért a pénzbeli, illetve tárgyi adományokért, amelyekkel az idei évben templomunk fenntartásához és gyarapodásához hozzájárultak:
-  A legnagyobb mértékű beruházása ennek az évnek a tetőcsere volt, amelynek finanszírozásáért köszönetet mondunk a Váci Püspökségnek. Köszönjük továbbá mind a galgagutai testvéreknek, mind pedig a társegyházközségeknek a tetőfelújításra meghirdetett gyűjtés keretében tett adományait. Mivel a Püspökség a projekt finanszírozását magára vállalta, így az e célra összegyűjtött adományokat a templom falának ugyancsak esedékessé vált kijavítására tervezzük fordítani.


- A Kedves Testvérek adományaképpen idén gyarapodott templomunk egy kivetítésre alkalmas nagyképernyős televíziókészülékkel és a hozzá tartozó mini számítógéppel, egy nagyteljesítményű porszívóval és egy új szőnyeggel, valamint egy Feltámadt Krisztust ábrázoló szoborral, továbbá az Isteni Irgalmasság tiszteletéhez legszorosabban kapcsolódó szentek – Szent Fausztina nővér és Szent II. János Pál pápa – képével Két nagymama adománya az új szenteltvíz-hintő. Az egyházközség tagjai közül néhányan zarándokútjaikról hazatérve ajándékozták meg a közösséget szebbnél szebb gyertyákkal. 

- Köszönjük a Kedves Testvérek perselyadományait, valamint az egyházi megajánlások lelkiismeretes befizetését (78 fő).


/Pénzügyi beszámoló/

Végezetül ismét köszönetet mondunk mindenkinek, aki akár anyagilag, akár munkájával vagy imádságával segítette egyházközségünk életét, amit a jövőben is szeretnénk kérni. Isten fizesse meg mindenkinek mindazt, amit egyházközségünkért tett!

Az Egyházközség Képviselő-testülete nevében mindenkinek Isten bőséges áldását kívánjuk az Új Esztendőre.

Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!

Galgaguta, 2016. Szilveszter estéjén"

2016. december 26., hétfő

VISSZATEKINTŐ

Az idei Karácsonynak különös jelentőséget ad, hogy tíz évvel ezelőtt, 2006 Karácsonyán költöztünk át a régi, faházban kialakított misézőhelyről az új - de még befejezetlen - templomba. 
A félkész állapotokat mutatják az akkor készült fényképek is: a padló még csak beton, hiszen a márványborítás csak 2007 januárjában került fel. Az oltáron, a szentségház talapzatán és az ambón a fehér terítők márvány helyett a csupasz téglákat takarták. A falakon lámpatestek helyett még csak a villanykörték lógtak, és a padok is festetlenek. 
Mégis mindenki rögtön otthon érezte magát.... 
Az azóta eltelt 10 évben rengeteg változás történt. Hogy csak néhányat említsünk, amint az a legfrissebb fotókon is látszik: a kész templomban helyükre kerültek az Irgalmas Jézust és a Szent Családot ábrázoló képek, a sokat szolgált szintetizátor helyett beszereztünk egy elektromos orgonát, idén pedig liturgikus szövegek követését és a közös éneklést segítő kivetítő is felkerült a szentély falára.

Ma ismét hálát adunk Istennek az új templomért és az eltelt 10 évért, amely során a közösség és a templom egyaránt gyarapodott, fejlődött.

További képek a templomépítés időszakából a galériánkban megtekinthetőek.



























2016. december 25., vasárnap

KARÁCSONY

Szenteste - a hagyományokhoz hűen - idén is a Pásztorjátékkal kezdtük a Karácsony megünneplését. 


Gyerekek és felnőttek nagy lelkesedéssel készültek a mintegy félórás előadásra, amelynek során a Szent Család mellett megelevenedtek a betlehemi történések legfontosabb szereplői: a jó hírt vivő angyalok, az elsőként tiszteletüket tevő pásztorok és a hosszú utat megtevő királyok egyaránt.


A kép forrása: Galgaguta - fotók

A Pásztorjáték után kezdődött az ünnepi vigíliai igeliturgia, Robi akolitusunk vezetésével, melynek keretében a rossz útviszonyok ellenére is sokan ünnepeltük együtt Jézus születését.
Vasárnap pedig a Betlehemi Láng is megérkezett templomunkba.

 



PÁSZTORJÁTÉK 2016


Régen történt, nagyon régen, távol tőlünk más vidéken.
Néhány pásztor nyájat őrzött kinn a sötét éji réten.
Mennyei fénnyel, hang kel az éjben,
Angyali szó zeng: "Senki se féljen!"
Megszületett az Úr Krisztus, dícsérjétek,
Örüljön az örülőkkel minden lélek!
Angyal hozott üzenetet, én bizony fölkerekedek.
Megkeresem Betlehemet, Betlehemben a Kisdedet.


Kelj fel, Öreg!

"Betlehem, Betlehem, a te határidba,
Érkezett Mária, rongyos istállóba."
Eközben napkelet felől, három király: Gáspár elől,
aztán Menyhért, s Boldizsár, ajándékkal indul már. 
Hirtelen kopogtatnak, a pásztorok már itt is vannak.

Eljöttünk Tehozzád egyszerű pásztornép,
hogy kiöntsük eléd szívünk szeretetét.


A szép Szűz Mária szent Fiának, imígyen énekelt kis Jézusnak:
Örömest ringatlak, szívemből
óhajtlak, aludj, aludj.

Adjon Isten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk.

A jászolt mind körbeveszik, kis Jézuskát ünnepelik.


Üdvözlégy kis Jézus, Szeretet Királya,
Hozz békét és áldást sok magyar családra.
Szent Karácsony napján ne sírjon itt senki,
Töröld le a könnyet, szent szívedet tárd ki!

"Üdvözlégy kis Jézuska,
Üdvözlégy ó, kisbaba,
Mért fekszel a jászolba,
A hideg istállóba?"

"Hol a fényes palota,
Hol a kényes nyoszolya,
Hol a lépes mézecske
Vajjal mázolt köcsöge?"
"Kenyerünkből testedet,
A borunkból véredet
Növelné a szerelem,
Növelné a szerelem."

"Ó, ha Magyarországba
Jöttél volna világra,
Ó, ha Magyarországba
Jöttél volna világra."


2016. december 23., péntek

ÁLDOTT KARÁCSONYT!

Legyünk egy kicsit csendben!
Födje mély csend a szíveket:mert a sötét, elgyötört földre
Karácsony közeleg.
Jó, ha most lelkünk messze hagyja
a hajsza, lárma mind.
Ne siessünk hangos utakra!
Karácsony lesz megint.
Kezem a jászol előtt szépen
imára kulcsolom.
Nyomorúságom, szegénységem
mind elpanaszolom,
Szívem kitárom: kérlek add meg,ami nincsen nekem!
Csodáddal csodálatos gyermek,
takard be életem!
Hadd legyen szívünk boldog csöndje
imádattal tele!
Újra leszáll a sötét földre
Karácsony éjjele.
/Túrmezei Erzsébet/

2016. december 18., vasárnap

ADVENT 4. VASÁRNAPJA

Finisébe ért az Advent, a mai nappal meggyulladt a negyedik gyertya is az adventi koszorúnkon. 










"Sötét, ködös éjben 
Gyertya lángja lobban, 
Vigyázza a léptem, 
Vigyázza a léptem. 

Deres, szeles télben 
Két szál gyertya lobban, 
Igazgatja léptem, 
Igazgatja léptem. 

Fehér hóesésben 
Három gyertya lobban, 
Csalogatja léptem, 
Csalogatja léptem. 

Égi angyalfényben
Négy szál gyertya lobban,
Megállítja léptem,
Megállítja léptem.

Szívem rejtekében
Sok szál gyertya lobban,
Megszépíti léptem,
Megszépíti léptem."

2016. december 17., szombat

KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI MISEREND

December 24. (szombat) (Szenteste)


17. 30 óra PÁSZTORJÁTÉK
18:00 óra VIGÍLIAI IGELITURGIA

December 25. (vasárnap)

„MA SZÜLETETT A MEGVÁLTÓ, AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS”

10. 30 óra ÜNNEPI IGELITURGIA

December 26. (hétfő)

SZENT ISTVÁN VÉRTANÚ


10. 30 óra SZENTMISE

December 31. (szombat) 

A POLGÁRI ÉV UTOLSÓ NAPJA


16:00 óra HÁLAADÓ SZENTMISE


2017. január 1. (vasárnap)

ÚJÉV
SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA


10.30 óra IGELITURGIA

MIKULÁS

Advent harmadik vasárnapján idén is meglátogatott bennünket a Mikulás, és hozott egy kis finomságot a gyerekeknek


Zenekari próba

És élesben....
Megérkezett a Mikulás
Kiürült a puttony


Nagy az érdeklődés :)

2016. december 4., vasárnap

JUBILÁNS HÁZASOK MEGÁLDÁSA

Advent 2. vasárnapján a galgagutai Isteni Irgalmasság templomban három házaspárt köszöntöttünk 1., 5. illetve 35. házassági évfordulójuk alkalmából. 

A második gyertya meggyújtása
A szentmise keretében a homília után került sor az ünnepélyes szertartásra, melynek során először mindenki külön-külön megújította házassági fogadalmát, majd az áldást követően az újra megszentelt gyűrűket húzták ismét egymás ujjára a házaspárok, akik mellett ott sorakoztak gyermekeik is.
A jubilánsok a szentmise végén a gratulációk mellett saját készítésű emléklapot is kaptak. 

Áldás

Áldás


A gyűrűk megáldása
Gyűrűk felhúzása


Gyűrűk felhúzása

Könyörgés a jubilánsokért

Gratuláció