2016. március 23., szerda

ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPI PROGRAM

Közeledik az Isteni Irgalmasság vasárnapja, mely idén is szép programot és egész napos lelki feltöltődést kínál.
Húsvét 2. vasárnapja templomunk búcsúünnepe, melynek idén - az Irgalmasság Szent Éve alkalmából - különleges jelentősége van. 
A délelőtt fél 11-kor kezdődő ünnepi szentmise keretében egyidejűleg két gyermek első szentáldozásának is tanúi lehetünk. 
Az ünnepi alkalmat a néhány lelkes felnőttből és még több lelkes kisgyermekből álló Galgagutai "Mustármag" Gyerekkórus teszi színesebbé.

Délután zarándokcsoportot fogadunk: a Rimóci Egyházközség Czombos József Atya vezetésével az Isteni Irgalmasság ünnepén zarándoklatot szervez, melynek során vasárnap délelőtt részt vesznek a Máriabesnyőn tartandó ünnepi szentmisén, majd pedig az Irgalmasság órájában, délután 3 órakor a galgagutai Isteni Irgalmasság templomban végeznek imaórát. 
Gyűljünk össze mi is minél többen a zarándokok köszöntésére és imádkozzunk velük együtt!


2016. március 22., kedd

MEGEMLÉKEZÉS

A mai nap rettenetes hírekkel kezdődött: terrortámadásról Belgiumban, halottakról, sebesültekről...
Ezekben a pillanatokban még nagyobb erővel hatnak az Irgalmasság rózsafüzérének szavai:
"Örök Atya! Felajánlom Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért."
"Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!"

Nyugodjanak békében.

2016. március 13., vasárnap

NAGYHETI ÉS HÚSVÉTI SZERTARTÁSREND

VIRÁGVASÁRNAP
10:30-kor kezdődik a szentmise és a barkás körmenet.
A Passióban közreműködik a püspökhatvani Pro Musica Vegyeskórus.

NAGYCSÜTÖRTÖK
15:30-kor kezdődik az Utolsó Vacsora miséje.
Végzi: Dr. Sánta János, a Vác-Deákvár Plébánia kisegítő lelkésze.

NAGYPÉNTEK 
15:30-kor kezdődik a szertartás Urunk szenvedésének emlékezetére.
Végzi: Dr. Sánta János, a Vác-Deákvár Plébánia kisegítő lelkésze.
A Passióban közreműködik a püspökhatvani Pro Musica Vegyeskórus.

NAGYSZOMBAT
18:05-kor kezdődik Húsvét vigíliája.
Végzi: Balogh Tamás SchP piarista szerzetes.

HÚSVÉTVASÁRNAP
10:30-kor kezdődik az igeliturgia, melyben Krisztus feltámadását ünnepeljük.

HÚSVÉTHÉTFŐ
10:30-kor kezdődik a szentmise.

PASSIÓ

Közeledik a Nagyhét, amikor is Virágvasárnap és Nagypénteken Jézus szenvedésére emlékezve minden templomban felolvassák vagy eléneklik a Passiót. Galgagután általában szerepek szerint felosztva szoktuk felolvasni a Szenvedéstörténetet.

Idén azonban az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy mindkét alkalommal a püspökhatvani Pro Musica Vegyeskórus előadásában hallgathatjuk meg és elmélkedhetjük át a Passiót.
Előre is hálásan köszönjük a püspökhatvani testvérek közre-működését!
Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk mindkét alkalommal.