2020. május 31., vasárnap

RENDELKEZÉSEK A SZERTARTÁSOKON VALÓ RÉSZVÉTELLEL KAPCSOLATBAN

Az érvényben lévő püspöki rendelkezés alapján kérjük a templomunkba ellátogatókat, hogy egészségünk védelme érdekében fokozottan figyeljünk oda egymásra és az alábbi előírások betartására.

Nyomatékosan kérjük azokat, akik koruk, vagy fennálló betegségük miatt járványügyi szempontból veszélyeztetettnek számítanak, illetve velük együtt élő hozzátartozóik között van, aki veszélyeztetettnek számít, hogy egészségük, illetve hozzátartozóik védelme érdekében fontolják meg a misén való személyes részvételt. A berceli plébánia internetes oldalán a szentmise közvetítések folyamatosan elérhetők.
A többiek számára a vasárnapi szentmisén való részvétel ismét kötelező, az erre vonatkozó korábbi felmentés megszűnik. 

A templom előterében testhőmérséklet mérésre kerül sor érintkezésmentes infravörös hőmérővel. A templomtérbe történő belépés kizárólag 37,5 C alatti testhőmérséklettel lehetséges. A szertartások nyitott ajtók mellett, folyamatos szellőztetéssel zajlanak, így lehetőség van a szertartások követésére a templom előteréből is.
A templomban tartott nyilvános liturgikus alkalmakon kizárólag maszkban lehet részt venni. A templomba történő belépéskor saját vagy az előtérben elhelyezett - ugyancsak érintésmentesen működő - kézfertőtlenítő használata kötelező. Ajánlott a védőkesztyű viselése, annak gondos fertőtlenítése mellett.
Kérünk mindenkit, hogy a templomban a kijelölt helyeken foglaljon helyet! 
Felhívjuk továbbá a Kedves Testvérek figyelmét, hogy a szertartások során az áldoztatás kézbe történik. 

Kérjük a Kedves Testvéreket, hogy továbbra is az eddig tapasztalt türelemmel és megértéssel álljunk a rendkívüli helyzethez, hiszen az intézkedések kizárólag a mi védelmünket szolgálják. 

2020. május 25., hétfő

ÚJRAKEZDÉS

Örömmel tesszük közhírré, hogy a hosszúra nyúlt mise-böjt a végéhez közeledik: 2020. június 1-jén, Pünkösdhétfőn délelőtt fél 11-es kezdéssel ismét szentmisén vehetünk részt templomunkban. 
A templomtérben a megfelelő távolság megtartásával, a kijelölt helyeken lehet majd helyet foglalni. A maszk használata továbbra is kötelező. A további részletekkel még jelentkezünk.
Azt gondolom azonban, hogy szívesen vállaljuk ezeket az apróbb kellemetlenségeket is, hiszen ez az ára annak, hogy mindannyiunk egészségére maximálisan vigyázva, újra együtt ünnepelhessünk. 

A jó hírt a mai napon számos szivárvány is köszöntötte! :)


2020. május 3., vasárnap

ANYÁK NAPJA

Normál körülmények között hetek óta arra készültünk volna a Mustármag-csoport kicsi és nagy tagjaival, hogy ma délelőtt versekkel, énekekkel, virágokkal köszöntsük a templomunkba járó édesanyákat. 
Az életünk azonban máshogy alakult, ezért ma virtuálisan, ezzel a pár sorral szeretnénk megemlékezni minden anyukáról, nagymamáról, dédiről. Azokról is, akik velünk vannak, azokról is, akiket a karantén miatt nem tudunk személyesen felköszönteni, és azokról is, akik már az Égi hazából kísérik lépteinket.
Szeretettel és hálával gondolunk ezen a napon a Szűzanyára is, égi Édesanyánkra és hazánk pártfogójára, akinek szerető közbenjárását kérjük ebben a nehéz időszakban. 










"Nincs szebb a boldog asszony-arcnál,
Míg nézi gyermekét;
S ha rá ragyog a tiszta szempár,
Nem adná kincsekért…
Nincs jobb a hű édesanyánál!
Ha csöndes, halk fohásza felszáll,
Kitárul akkor fönn az Ég,
S a Menny a Földdel összeér,
Az égi üdv a Földre ér.

Ma néktek szól a boldog ének,
Ti, drága, jó anyák!
Mind zengjük áldó Istenünknek
A hála himnuszát!
Szent béke, boldogság kísérjen
Titeket itt e földi létben!
Megáldom lábatok nyomát…
Ma néktek nyílik a virág,
Ma rátok gondol a világ."
(Gerzsenyi Sándor)