2021. május 24., hétfő

"FOGADJ ÖRÖKBE EGY SZERZETEST 2021-RE!"

Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve indult útjára az Örökbefogadás program, amelynek keretén belül szerzetes nővérekért, testvérekért és papokért lehet imádkozni. Az örökbefogadó vállalja, hogy 9 hónapon keresztül, az Eucharisztikus Kongresszusig hordozza azt a személyt imáiban, akit választ magának.

A Galgagutai Római Katolikus Egyházközség Szent Márton Imacsoportja a tőlünk nem messze, Erdőkürtön lakó pálos nővérek egyikét, a Szentlélekről nevezett Mária Dominika nővért választotta, akiért minden vasárnap a szentmise előtt egy tized rózsafüzért imádkozunk. 


"Kicsit idősebben kaptam a szerzetesi hivatás kegyelmét illetve sokáig tartott míg eltaláltam a helyemre. Fontosnak tartom az imát, köszönöm annak aki imádkozni fog értem. Jelenleg kántori szolgálatot (szakmám zongoratanárnő volt) látok el a közösségben és én gondoskodom a nővérek étkezéséről. Mindkettőt szeretem végezni a nővérekért."


2021. május 23., vasárnap

EGY ÚJABB NEHÉZ ÉV KEZDETE

Minden reményünkkel és várakozásunkkal ellentétben sajnos a 2021-es évben sem térhetett vissza az életünk a normális kerékvágásba.
A karácsonyi időszak bizalommal töltött el bennünket, úgy tűnt, lassan-lassan véget érhetnek a megpróbáltatásaink. Számos járványügyi fogalom véglegesen beépült ugyan a szókincsünkbe és azt is tudomásul kellett vennünk, hogy a szükséges elővigyázatosság miatt a szertartásaink bizonyos elemei is változtak: rendhagyó módon zajlott a Balázs-áldás és a hamvazás is.
Ugyanezen elővigyázatosság jegyében az idei év elején sajnos le kellett mondanunk a már évtizedes hagyományokkal bíró ökumenikus imahét megtartásáról is. Az online térben azonban lehetőség nyílt arra, hogy virtuálisan bekapcsolódhassunk a keresztények egységéért való imába.

Februárban még közösen vehettünk részt Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén.
Szintén februárban ért minket az az öröm is, hogy Czombos József atya – immár nyugalmazott lelkipásztorként – visszatért közénk és nyugdíjas éveiben is minél inkább segíteni szeretné egyházközségeinket. József atyát visszatérése alkalmából Nagyböjt első vasárnapján a szentmise keretében köszöntötte Róbert atya és Kollár László, az egyházközség világi elnöke, valamint Agócs Gábor, a település polgármestere is.
Hamarosan kiderült azonban, hogy az idei nagyböjt is extra megpróbáltatásokat tartogat számunkra: szigorodtak a korlátozó intézkedések és ismét szüneteltek a nyilvános szentmisék. Hiába indultak nagy lelkesedéssel a ministránsok is, sajnos idén sem sikerült sok szöget kihúzniuk a keresztből.

Bár a szentmiséket csak online követhettük, a templom nem zárt be. Az előtérben, az üvegajtó mögé helyezett kereszt előtt bárkinek lehetősége nyílt egy kis lelki feltöltődésre.

Idén már második éve, hogy nélkülöznünk kellett a nagyheti szertartásokat és a húsvéti szentmisét is. Szerencsére most is rendelkezésre álltak online közvetítések, emellett pedig minden lehetséges módon igyekeztünk az ünnepet teljessé tenni.

Virágvasárnap az online szentmisét követően a szentelt barkát az üvegajtó elé helyeztük, ahonnan minden arra járó vihetett haza belőle.

Nagypénteken a stilizált Golgota, míg Húsvétvasárnap a feltámadás jelképei - a Húsvéti gyertya és a győzedelmes Krisztus szobra - fogadták az üvegajtó mögött a templomba betérőket.

Óriási lelki feltöltődést jelentett, hogy Húsvétvasárnap és az Isteni Irgalmasság vasárnapján az online szentmisét követően, a templom előtti téren lehetőségünk nyílt szabadtéri áldozásra.
Április 18-tól végre újra találkozhatunk a vasárnapi szentmiséken és lassan visszatértek a hétköznapi imaórák is. Búzaszentelő ünnepén már közösen könyörögtünk a jó termésért.

Május első vasárnapján pedig lehetőségünk nyílt arra is, hogy néhány vers és szép gondolat útján felköszöntsük az édesanyákat és nagymamákat Anyák napja alkalmából, még ha a hagyományos orgonaosztásról elővigyázatosságból le is kellett mondanunk.

A járványhelyzet ugyanakkor szerencsére nem csak a maszkviselés és a kézfertőtlenítés kötelezettsége révén jelenik meg templomunkban: egy kedves házaspár a kereszt előtt elhelyezett virágcsokorral adott hálát a betegségből való felgyógyulásukért.