2017. július 31., hétfő

PIKNIK

2017. július 23-án vasárnap kerítettünk sort az első egyházközségi piknikre a templom körüli parkban, melynek apropójául a Horváth-család búcsúztatása szolgált. 
Az első segítőkkel délután egy órakor kezdtük meg az előkészületeket: a gulyáshoz valók felaprítását, a sátor felállítását, a sörpadok és sörasztalok elrendezését. 
Az időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk. Zivataros hétvége volt, de az eső csak a szomszéd településeket mosta meg, hozzánk csak néhány felhő és pár csepp eső jutott el, ami viszont kifejezetten jól jött a nagy meleg ellen. 
Folyamatosan érkeztek a résztvevők, gyűltek a sütemények, amikkel a gulyás elkészültéig bárki csillapíthatta éhségét, sőt néhány tálca zsíros kenyeret is készítettünk a biztonság kedvéért.
A gyerekek hamar feltalálták magukat. Felderítették a közeli nádast, fociztak, kártyáztak, kinek mihez volt kedve. A felnőttek is csoportokba rendeződve beszélgettek. Később Róbert Atya is csatlakozott hozzánk egy kis időre.
Összesen mintegy 60 fő gyűlt össze, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt. A gulyásleves után meglepetésképpen az egyik család főtt kukoricával kedveskedett a gyerekeknek. 
A csapat nagy része egészen sötétedésig kitartott. 
Sok helyről érkezett pozitív visszajelzés, az egyik kisfiú másnap még azt kérdezte az anyukájától, hogy "ugye lesz még ilyen?". Igen, mindenképp szeretnénk, ha ezzel egyfajta hagyomány teremtődne meg. 



































Nincsenek megjegyzések: