2022. november 13., vasárnap

SZENT MÁRTON TISZTELETE

A mai szentmisében Szent Mártont, településünk és egyházközségünk védőszentjét köszöntöttük. Magunk között ezt a napot "kisbúcsúnak" nevezzük, hiszen az új templomunk építését megelőzően használt kis gyülekezeti helyünk védőszentje Szent Márton volt, így sok éven át Szent Márton ünnepéhez igazodva tartottuk "templombúcsúnkat".
Bár az új templom az Isteni Irgalmasság tiszteletére szentelődött, így a hivatalos templombúcsúnk Húsvét második vasárnapjára esik, azonban Szent Márton továbbra is nagyon fontos szerepet tölt be egyházközségünk életében - olyannyira, hogy imacsoportunkat is róla neveztük el. Épp ezért nem mulasztjuk el, hogy minden év novemberében nagy tisztelettel emlékezzünk meg Szent Mártonról, aki az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában is jó példával jár előttünk. 

Szent Márton a galgagutai Isteni Irgalmasság templom lobogóján

Nincsenek megjegyzések: