2011. április 30., szombat

II. JÁNOS PÁL PÁPA

XVI. Benedek pápa holnap avatja boldoggá elődjét, II. János Pált.

II. János Pál pápának "köszönthetjük" az Isteni Irgalmasság ünnepének hivatalossá tételét, ugyanis 2000. április 30-án Rómában szentté avatta Fausztina Kowalska nővért, és a szentté avatás alkalmával az egész világra kihirdette az Isteni Irgalmasság ünnepét. Ennek is köszönhetően a boldoggá avatásra Húsvét 2. vasárnapján, vagyis az Isteni Irgalmasság vasárnapján kerül sor.


II. János Pál pápa - vagyis polgári nevén Karol Wojtyła - 1920. május 18-án született a lengyelországi Wadowicében, hívő katolikus családban. Lengyelország német megszállása idején egy kőbányában, majd egy vegyi üzemben dolgozott. 1942-ben jelentkezett az illegalitásban működő krakkói szemináriumba, majd 1946. november 1-jén pappá szentelték. 1958-ban szentelték püspökké és nevezték ki krakkói segédpüspökké. 1964-ben Krakkó érseke lett, 1967-ben pedig bíboros.




I. János Pál halála után, 1978. október 16-án este a konklávé pápává választotta.
Talán leggyakrabban használt jelzője az "utazó pápa" volt, hiszen rengeteg külföldi utazást tett, melyek során két alkalommal hazánkba is ellátogatott. Kereste az együttműködést és a megbékélést más keresztény felekezetekkel és a nem keresztény vallásokkal is. Közismert volt továbbá a fiatalokhoz fűződő bensőséges viszonya is.

Még pápasága kezdetén, 1981. május 13-án egy török férfi, Mehmet Ali Ağca rálőtt II. János Pálra. A szentatya több hónapos gyógykezelés után felépült sérüléseiből, később meglátogatta merénylőjét a börtönben és megbocsátott neki.

II. János Pál pápa avatta boldoggá - többek között - Apor Vilmos győri megyéspüspököt és Batthyány-Strattmann Lászlót, a szegények orvosát, illetve a szentek sorába emelte Boldog Kinga Árpád-házi királylányt, lengyel királynét, valamint Hedviget, Nagy Lajos király leányát.

Meglehetősen hosszú ideig tartó betegség és komoly megpróbáltatások után 2005. április 2-án szombaton, az Isteni Irgalmasság ünnepének előestéjén, 21 óra 37 perckor hunyt el. Utolsó óráiban a római Szent Péter téren több tízezer ember virrasztott és imádkozott vele és érte.

II. János Pál pápát mind életében mind pedig halála után nagy tisztelet és szeretet övezte világszerte, így természetesen Magyarországon is. Utcákat, tereket neveztek el róla, tiszteletére köztéri szobrokat is emeltek.

És végre elérkezett a boldoggá avatás pillanata is....


Idézzük fel most II. János Pál pápa egyik imáját:

Felajánló ima a világért

Istenünk, irgalmas Atyánk,
aki szeretetedet Fiadban,
Jézus Krisztusban nyilatkoztattad ki,
és kiárasztottad ránk a Szentlélekben,
a Vigasztalóban,
fölajánljuk Neked a világ
és minden ember sorsát.

Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz,
gyógyítsd meg gyöngeségünket,
űzz el tőlünk minden rosszat,
add, hogy a föld minden lakója
megtapasztalja irgalmasságodat,
hogy benned,
a Szentháromság egy Istenben
megtalálják mindig a remény forrását.

Örök Atya,
Fiad keserves kínszenvedéséért
és föltámadásáért
irgalmazz nekünk
és az egész világnak !

Ámen

Nincsenek megjegyzések: