Az Isteni Irgalmasság templom megépülése előtt - mint az a korábbi bejegyzésekben is olvasható - hosszú időn keresztül nem volt saját temploma a galgagutai római katolikus közösségnek. A baptista imaház fogadott be minket éveken keresztül, majd egy fából készült házacskát vásárolt meg az egyházközség, és alakított át - a lehetőségekhez mérten - kápolnává. Ebben az időszakban Szent Márton püspök védőszárnyai alá helyezte magát a közösség. Az új templom felszentelését követően a "hivatalos" búcsúünnepünk az Isteni Irgalmasság napja lett. Szent Mártont azonban továbbra sem hanyagoljuk el, ő ugyanúgy védelmezőnk és közbenjárónk maradt. Így Galgagután egy évben kétszer van búcsú: egyszer Fehérvasárnap és egyszer a november 11-éhez közel eső vasárnapon.
Templomunk legnagyobb lobogójának egyik oldalán Szent Márton, míg a másik oldalon az Irgalmas Jézus képe látható. A lobogót a templomszentelés alkalmával a szomszédos Nógrádsáp katolikus közösségétől kaptuk ajándékba.
Röviden idézzük fel most Tours-i Szent Márton életének főbb eseményeit:
Márton Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született a Római Birodalom részét képező Pannóniában, azon belül is Savariában – nem sokkal azután, hogy a ,,Milánói ediktum'' teljes szabadságot és elismerést biztosított az Egyháznak. Szülei jómódban élő pogányok voltak, apja a római légió tisztjeként szolgált.
Márton apja jutalmul Itália területén földbirtokot kapott, így a család még Márton kiskorában Itáliába költözött. Gyermekkorát Márton Ticinum (Pavia) városában töltötte. Alig 12 éves, amikor szülei akarata ellenére, azok beleegyezése nélkül kérte felvételét a keresztények közé. Ekkor avatták hittanulóvá, katekumenné. A pogány szülők igyekeztek ettől eltéríteni.
Egy császári rendelet értelmében a katonák fiainak be kellett lépniük a légióba és ott meghatározott ideig szolgálatot teljesítettek, vagy valamilyen hivatalt kellett vállalniuk. Márton 15 éves korában apja kívánságára jelentkezett katonai szolgálatra. Szolgálatának éveiben magatartása példamutató volt. A katonaéveiről szóló feljegyzések megemlítik szerénységét és szolgálatkészségét. Mint katona kivívta társai megbecsülését.
Légióját Galliába, Franciaországba küldték, ahol Amiensben teljesített szolgálatot. Itt, még megkeresztelkedése előtt történt az az esemény, melyről minden életrajzírója megemlékezik, és amelyet számos művészeti alkotás is megörökít. Különösen kemény tél volt Galliában, sokan meghaltak a nagy hidegtől. Márton minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, csupán a rajtalévő ruhadarabok maradtak meg. Egyszer késő este, járőrszolgálatból hazatérőben egy didergő koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettéhasította és az egyik felét a koldus vállára borította. Másnap álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített. Krisztus így szólt a fiatal katonához: „Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe.” 
Szent Márton és a koldus. Dunántúli oltárkép 1490
Hamarosan megkeresztelkedett, s amint mód nyílt rá, elhagyta a hadsereget, és a szentéletű poitiers-i püspök, Hilárius segítője lett.
Mivel álmában utasítást kapott, hogy térjen vissza szülőföldjére, Pannóniába és ott hirdesse Krisztus igazságát, 355-ben elhagyta Poitierst. Szülei már korábban visszatértek Savariába. Hazatérése után Márton Savariában megkezdte térítő munkáját. Édesanyját is a keresztény hitre vezette és megkeresztelte.
Visszatérve Galliába egy Poitierstől alig két kilométernyire fekvő kis település, Ligugé környékén remeteségbe vonult. Sokan csatlakoztak hozzá, Márton összefogta, szervezte a remeték életét. Naponta közös imára gyűltek össze. Remetetársait és a keresztény hitre készülőket nap mint nap oktatta. Ligugében kialakult egy szerzetesi közösség, amely pontos szabályok szerint működött. Ruházatuk egyszerű volt, személyes tulajdonnal nem rendelkeztek. Imával és munkával teltek napjaik. Később, 375-ben Tours közelében megalapította Marmoutier kolostorát. Ezzel megindította a gall-frank szerzetesség fejlődését, és megteremtette annak központját.
Buzgósága, példamutató alázata révén Gallia-szerte ismerték és tisztelték. Hilárius püspök halála után nem sokkal, 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg. A püspöki hivatalt alázatossággal viselte, bár megválasztása ellen tiltakozott. Püspökként is egyszerű életmódot folytatott. Tovább folytatta hittérítő munkáját, járta a falvakat, lerombolta a pogány bálványokat, helyükön templomot épített. Sorra alapította a kolostorokat, amelyeknek tagjai szintén a kereszténység terjesztésén munkálkodtak. Életét csodák kísérték, Isten így nyilvánította ki, hogy Márton az ő kiválasztottja.
Idős korában is fáradhatatlanul dolgozott a hit terjesztésén, nyolcvan éves elmúlt, de még járta a vidéket, látogatta az egyházközségeket. A halál is vidéki munkája során érte Candesben, ahová az egyházközségben jelentkező viták elsimítására utazott. Visszatérése előtt gyengének érezte magát, több napig magas lázzal feküdt hamuból készített fekhelyén. Nem engedte, hogy szalmából vessenek ágyat számára. Halála óráján így imádkozott: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától.” Az Úr azonban magához hívta egy vasárnapi napon, 397. november 8-án. Temetésére közel 2000 szerzetes érkezett Toursba és hatalmas tömeg vett búcsút tőle. Halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni.
Bővebben lásd:
http://www.martinus.hu/szent_marton_elete
http://www.katolikus.hu/szentek/szent178.html
Mód Miklós devecseri plébános
