2024. február 13., kedd

ÉVKÖZI IDŐ I.


A sajátos jellegű időkön – mint az advent, karácsony, nagyböjt, húsvét – kívül eső időszakot évközi időnek hívjuk, ami a január 6-a utáni vasárnapot követő hétfővel kezdődik és tart egészen a nagyböjt előtti keddig bezárólag. Majd újrakezdődik a pünkösdöt követően és tart egészen az egyházi év végéig.

Az évközi idő viszonylag rövid első szakaszára esik egy karácsonyhoz kapcsolódó ünnep: 40 nappal karácsony után, február 2-án ünnepeljük Urunk bemutatását a jeruzsálemi templomban. Gyertyaszentelő Boldogasszonynak is nevezzük az ünnepet, mert ezen a napon az Egyház gyertyákat áld meg.
Az idei évben a gyertyák megáldására a Berceli Szent Péter és Pál templomban került sor február 3-án, a szombat délutáni Mária-napi szentmise keretében.


Egyenesen, szilárdan áll,
Fénylő szemmel fölfelé néz,
Bár légköre olykor ködös,
Sötét s nyomasztóan nehéz.

Ruhája tiszta és fehér,
Nincs rajta semmi szenny, mocsok,
S ha ráfröcskölnek is ilyet,
Simaságáról lecsorog.

Meghittséget, szeretetet
Serceg lágy-szelíden hangja,
Akkor is, ha körülötte
Ezt senki, senki sem tudja.

Önzetlenül ég, melegít,
A sötétnek nincs itt helye,
Hiszen, mint az igaz ember,
Ő is fényre van teremtve.

Olykor küzd az áramlattal,
És titokban sír talán,
Mert néha sűrű cseppekben
Folynak a könnyek oldalán.

Aztán ismét bíztat, hitre
Serkent, szinte megnő lángja,
Hogy rohamosan csökken, fogy,
Sőt csonkig ég, nem is bánja.

Küldetését befejezte:
Ő eltűnt, s csak azért égett,
Hogy a kereső szívébe
Fényt vigyen és melegséget.

Ahogy most nézem a gyertyát,
Amint serkentően lobog,
Vágy ébred bennem, s most én is
Fényleni, égni akarok.

Hinteni a szeretetet
Önzetlenül jónak, rossznak,
Hogy méltó hirdetője legyek
A közénk jött Megváltónak
.

/Lukáts Márta: A gyertya/

Ezen időszak szentjei közül kiemelendő Szent Balázs püspök és vértanú, akinek emlékezetéhez egy külön áldás is kapcsolódik. Szent Balázs a tizennégy segítőszent egyike, akit a katolikus egyház minden torokbaj ellen közbenjáróként tisztel. A balázsolás vagy Balázs-áldás a katolikus egyház egyik áldása, amelyet február 3-án vagy az azt követő vasárnapon végez Szent Balázs püspök, vértanú emlékére, a betegségek elkerülése érdekében. 

Az évközi idő ezen szakaszának számunka fontos eseménye továbbá az ökumenikus imahét, amely során óta estéről-estére lehetőségünk nyílik együtt imádkozni más felekezetű testvéreinkkel. Az imaheti alkalmakon idén is sok értékes gondolattal gazdagodtunk, melyek helyszínéül most is az evangélikus gyülekezeti terem és a római katolikus templom szolgált.

Az idei évben az évköz idő ezen első szakasza még a szokásosnál is rövidebb, a holnapi nappal - Hamvazószerdával - a nagyböjt időszakába lépünk be. 

Nincsenek megjegyzések: