2022. október 29., szombat

NYÁRI ÖSSZEFOGLALÓ

Beköszöntött az ősz, egyre hűvösebb az idő, a napokban már a fagy is adott magából egy kis ízelítőt. Javában folyik az iskolaév is. Szinte hihetetlen, hogy pár héttel ezelőtt még meleg nyár volt és szünidő. 

Mielőtt teljesen bekuckózunk a meleg takarók alá, idézzük fel pár gondolat erejéig a nyár eseményeit. 

Az idei nyár sem múlt el esküvő nélkül. Egy kedves fiatal pár a mi templomunkat választotta élete nagy eseményének helyszínéül, az ő tiszteletükre kívül-belül ünnepi virágdíszt öltött a nemrég felújított épület. 



A legmelegebb júliusi napok egyikén egy pici lány részesült a keresztség szentségében részesült templomunkban szerető családja, rokonai, barátai és közösségünk tagjai körében.
 

Nem sokkal később a Bicskei Római Katolikus Plébánia nomád hittantáborának gyerekserege látogatott el a vasárnapi szentmisénkre, akik a berceli Istenhegyen táboroztak. 


A testvér-egyházközségek is bőven tartogattak számunkra nyári eseményeket, így júniusban együtt ünnepelhettük a berceli templombúcsút, júliusban Nógrádkövesden filmklub keretében közösen néztük meg a Váratlan élet című filmet, Szécsénkén pedig templomkerti koncerten vehettünk részt. 

Július végén a Nagyszülők és Idősek Világnapja alkalmából a vasárnapi szentmisén külön áldásban részesültek egyházközségünk idős tagjai. 

Augusztusban Szent István király ünnepéről kenyérszenteléssel egybekötve emlékeztünk meg. 


Augusztus utolsó vasárnapján már a közeledő szeptemberre és az iskolakezdésre koncentrálva ünnepi tanévnyitó szentmise keretében hívtuk segítségül a Szentlélek erejét az iskolai kihívásokhoz. Több kis "Mustármagunknak" az ovi után idén szeptemberben indult a nagybetűs iskolai élet, páran az iskolaváltás kalandjaival néztek szembe, másokra pedig új tantárgyak vagy régi tantárgyak új kihívásai vártak. Az oltárt így ezen a vasárnapon az iskolatáskák és néhány tanári "munkatáska" vette körbe.

Nincsenek megjegyzések: