2019. február 8., péntek

HÁZASSÁG HETE

A korábbi évekhez hasonlóan idén is csatlakozott egyházközségünk a Házasság hete rendezvénysorozathoz. 
Ennek keretében 2019. február 10-én, vasárnap - a Házasság világnapján - a délelőtti igeliturgia keretében pár gondolattal felelevenítjük e nemes kezdeményezés lényegét, majd pedig meghirdetjük a "Hétpróbás házasok" vetélkedőt. A vetélkedő a közösség házaspárjaihoz szól, 10 feladatból áll, melyből 7 feladat szükséges a sikeres teljesítéshez, de minden résztvevő emléklapot kap, aki akár csak egy feladatot is megold. Természetesen a hét feladatot teljesítők egy kis jutalomban is részesülnek. Jelentkezni legkésőbb február 17-ig lehet, a feladatlapok kiosztására a vasárnapi istentiszteletet követően kerül sor. A feladatok teljesítésének határideje: 2019. március 10.
2019. február 11-én, hétfőn délután 5 órai kezdettel szentmisét tartunk, melyet a házasság intézményének erősödéséért és közösségünk házaspárjaiért ajánlunk fel.
2019. február 17-én, a vasárnapi szentmise keretében a Házasság hete rendezvénysorozat zárásaként lehetőség nyílik arra a házastársaknak, hogy házassági fogadalmukat megújítsák. 

Nincsenek megjegyzések: