2018. szeptember 30., vasárnap

SZEPTEMBERI ISKOLATÁSKÁK ÉS BIBLIÁK

Szeptember közepén az iskolatáskákat, szeptember végén a Szentírásainkat hoztuk el áldást kérve a templomba. 
A tanévkezdő Veni Sancte szentmisére nem csak a gyerekek, hanem az iskolával valamilyen módon közvetlen kapcsolatban álló felnőttek - tanárok vagy munka mellett másoddiplomázók - is elhozták "munkaeszközeiket", melyek szépen körbevették az oltárt. 



Szeptember utolsó vasárnapja a Szentírás vasárnapja. Ezen a szentmisén központi helyre, az oltár elé helyeztük ki a nagy templomi Bibliát, és mellette sorakoztak a közösségünk tagjai által a szentmisére magukkal hozott Szentírások. A kép is jól mutatja: ahány félék vagyunk, annyiféle a Bibliánk is. A gyerekek színes-képes Bibliái mellett ott vannak a klasszikus Szentírások. Vannak nagy, csonttáblás, otthoni olvasásra szánt, és kis, könnyen magunkkal vihető Bibliák is. De épp ez a sokszínűség teszi ki a nagy egészet, ami egy közösséget alkot. 






Nincsenek megjegyzések: