2025. december 31., szerda

ÉV VÉGI VISSZATEKINTÉS III.

Visszatekintőnk utolsó részében az ősz és a tél eseményeit idézzük fel. Az év során több alkalommal - így október közepén is - Galgaguta adott otthont a környékben szolgálatot teljesítő atyák rendszeres összejövetelének. Ezen alkalmak mindig szentmisével kezdődnek, így ilyenkor abban a különleges élményben lehet részünk, hogy akár hét pap is körülállja az oltárt.

Idén ősszel is komoly munkálatokra került sor a templomunk környékén: sajnos a templom parkolóját határoló, még a templom építésének idejében telepített, impozáns tujasor elöregedett, megbetegedett és már nem tudta betölteni az eredeti funkcióját, ezért szükségessé vált annak kivágása, és a helyébe új sövényalkotó bokrok telepítése. A nagy munka - ahogy a tavalyi évben a kültéri padok felújítása is - az egyházközség férfitagjainak példaértékű összefogásával valósult meg. Nagy öröm látni, hogy már a gyermekekben is benne van a segítő szándék, így közülük is volt, aki szívesen kapcsolódott be a férfiak munkájába.



Tavasszal együtt könyörögtünk a jó termésért a búzaszentelés szertartásában, ősszel pedig gyümölcsöket, zöldségeket, mézet, lekvárt vittünk hálánk jeléül az oltár elé és a terményhálaadás során köszöntük meg a Mennyei Atyának, hogy idén is gondot viselt ránk.

Október a rózsafüzér hónapja. Egyházközségünk életében a rózsafüzér fontos szerepet tölt be. Működik a Rózsafüzér társulat, a Szent Márton imacsoport tagjai pedig vezetik - nem csak októberben - a vasárnapi és hétköznapi szentmisék előtti közös rózsafüzér imát, amelyet az éppen aktuális titkokhoz kapcsolódó szép énekekkel színesítenek. Október 19-én - az elmúlt évek hagyományait folytatva - a szentmise előtt a Mustármag-csoport tagjai voltak a rózsafüzér-előimádkozók, csatlakozva az "Egymillió gyermek imádkozik a békéért" kezdeményezéshez.

Novemberben megemlékeztünk halottainkról. Ehhez kapcsolóan az elmúlt évekhez hasonlóan idén is mécsest gyújtottunk a templom előtt mindazokra emlékezve, akik templomunk építésén fáradoztak, akik imáikkal, két kezük munkájával és anyagi hozzájárulásukkal támogatták és segítették a templom felépítését és fenntartását, de időközben már átköltöztek az Örök Hazába.

Idén november 16-án Bercelen Dr. Varga Lajos váci segédpüspök szolgáltatta ki a testvér-egyházközségek fiataljai számára a bérmálás szentségét. Nagy öröm számunkra, hogy ezen a szép ünnepen közösségünk egyik fiatalja is a bérmálás szentségében részesült, aki oszlopos tagja a közösségi életnek templomunkban és aki lelkesen vezeti be a kicsiket a ministrálás rejtelmeibe.
Ugyancsak nagy örömmel töltött el, hogy a 2025-ös évben 9 kisgyermek keresztelésének is tanúi lehettünk templomunkban.
 
Adventtel megkezdődött az új egyházi év: advent első vasárnapján a családok magukkal hozták adventi koszorúikat, melyek áldásra várva az oltár előtt sorakoztak. Advent vasárnapjain a Mustármag-csoport ünnepélyes gyertyagyújtás keretében énekkel, verssel és furulyaszóval üdvözölte az újabb és újabb fellobbanó lángot. 

Különleges élmény volt az adventi időszakban részt venni templomunkban is a hajnali, roráte szentmisén. A Szent Márton imacsoport a hagyományokhoz hűen december 15-ai kezdettel minden este a szállást kereső Szent Család kilencedet végezte. 
December 22-én a Szent Család imaóra alatt megérkezett templomunkba a betlehemi láng, amit a hívek otthonaikba is magukkal vihettek.

December 24-én József atya vezetésével ünnepi vigíliai szentmisében emlékeztünk meg Jézus születéséről. Az ünnepet a Mustármag csoport zenés pásztorjátéka tette teljessé. 

December 25-én József atya tartotta az ünnepi szentmisét, december 26-án pedig Szandai Robi akolitus tartott ünnepi igeliturgiát. December 28-én a Szent Családra emlékezve a vasárnapi szentmisében a családok megáldására került sor.

Nincsenek megjegyzések: