A 2025. évi visszaemlékezésünket a húsvéti idő és a nyár legszebb pillanataival folytatjuk.

A húsvéti idő az egyházi év húsvétvasárnaptól pünkösdvasárnapig tartó szép időszaka, melynek kiemelkedő eseményei a Jó Pásztor vasárnapja, amikor a papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztunk, valamint Urunk mennybemenetelének ünnepe.
A húsvéthoz és a húsvéti idő ünnepeihez kapcsolódó eseményeket egy sajátos áhítat, az Öröm útja gyűjti össze, amely a keresztúthoz hasonlóan 14 állomásból áll és ott folytatódik, ahol a keresztút véget ér: végigkíséri a feltámadt Jézus találkozásait és megnyilvánulásait, egészen a Szentlélek kiáradásáig. Az Öröm útját végzi húsvéti időben a hétfői imaórák során a Szent Márton imacsoport is.
Május első vasárnapján, Anyák napja ünnepén szeretettel emlékeztünk meg az édesanyákról és nagymamákról, valamint a Szűzanyáról. Május a Szűzanya hónapja, ezért a Szent Márton imacsoport a vasárnapi szentmisék előtt és a hétfői imaórák alkalmával a Loretói-litániával köszöntötte Égi Édesanyánkat, május 25-én, a gyermekek világnapján pedig a Mustármag-csoport végzett megható Mária-áhítatot a szentmise előtt.
Május 11-én a búzaszentelés szép szertartásában együtt könyörögtünk a jó termésért.
Pünkösdvasárnap a Szentlélek eljövetelére emlékeztünk az ünnepi szentmisében, amit József atya tartott. Pünkösdhétfővel kezdetét vette az évközi idő újabb szakasza, melynek mindjárt az első napján tanúi lehettünk annak, ahogy a Mustármag-csapatunk két lelkes ifjú tagja az első szentáldozáshoz járult.
Az iskolai évet június 15-én ünnepi hálaadó szentmisével zártuk, a nyári szünetben pedig ministránsaink és fiataljaink ismét értékes táborozásokon vehettek részt.
A nyári szünet alatt sem maradtunk azonban felemelő pillanatok nélkül. Június 17-én a szentmise keretében templomunk felszentelésének immár 18. évfordulóját ünnepeltük. Július 27-én, az Idősek Világnapjához kapcsolódva a nagyszülők és idősek megáldására került sor templomunkban.
Augusztus 6-án József atya 80. születésnapján, ünnepi hálaadó szentmisét és azt követően egy kis születésnapi köszöntéssel egybekötött agapét tartottunk templomunkban. Erre az estére teljesen megtelt az Isteni Irgalmasság templom, József atyát köszöntötte a galgagutai egyházközség, az önkormányzat, a környékbeli és távolabbi települések küldöttei, és sok-sok régi jó ismerős.
Augusztus 15-én este közösen ünnepeltük templomunkban Nagyboldogasszony ünnepét. Augusztus 20-án ünnepi szentmisével és kenyérszenteléssel emlékeztünk meg államalapító Szent István királyunkról.
Szeptember első vasárnapján kicsik és nagyok közösen hívtuk segítségül a Szentlelket a tanévnyitó szentmisében, amikor is külön áldásban részesültek az iskolatáskák és a tanszerek.
Az idei évben is betértek hozzánk a Mária-út zarándokai szeptember 12-én, a váci Hétkápolna búcsújára tartva, akiket nagy szeretettel és egy kis frissítővel fogadtunk.
A Fájdalmas Szűzanya ünnepén, szeptember 15-én, hétfőn a fél 9-kor kezdődő szentmisét követően a XIX. Ars Sacra Fesztivál jegyében "Áll a gyötrött Istenanyja" címmel egyházzenei áhítatot tartottunk templomunkban.









Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése