A mai napon az Egyház Tours-i Szent Mártonra emlékezik. Nekünk galgagutaiaknak különösen is közel áll a szívünkhöz ez a nap, mivel az Isteni Irgalmasság templom társvédőszentje Szent Márton püspök, akinek tiszteletére ezért ilyenkor "kisbúcsút" tartunk.
Mivel Róbert atya 2025 nyarától már nem csak Bercel plébánosa és Becske plébániai kormányzója, hanem emellett Cserhátsurány, Herencsény és Terény plébániai kormányzója is, így a hozzá tartozó települések között immáron kettő - Szécsénke és Szanda - is van, amely Szent Márton tiszteletére szentelt templommal rendelkezik.
Szent Márton kedvelt szent hazánkban, nemcsak templomokat szenteltek a tiszteletére, hanem számos település is viseli a nevét: így például Rózsaszentmárton, Szalkszentmárton, Szentmártonkáta.
Szent Mártonra egyfajta "tiszteletbeli magyar szentként" szoktunk tekinteni, hiszen Magyarország területéről származott - bár abban az időben a magyaroknak még nyomuk sem volt, hisz a terület a Római Birodalom Pannónia provinciájához tartozott. Márton Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született Savariában, vagyis a mai Szombathely területén. Így egyáltalán nem meglepő, hogy ő a Szombathelyi Egyházmegye védőszentje.
Szülei jómódban élő pogányok voltak. Apja a római légió tisztjeként szolgált. Szülei valószínűleg szláv eredetűek voltak, bár egyes történetírók kelta származásukat is lehetségesnek tartják.
Márton apja szolgálatáért jutalmul Itáliában földbirtokot kapott, így a család Itáliába költözött. Gyermekkorát Márton Ticinum (Pavia) városában töltötte. Alig 12 évesen már azzal a gondolattal foglalkozott, hogy keresztény lesz és remeteként éli le életét. Szülei akarata ellenére, azok beleegyezése nélkül kérte felvételét a keresztények közé.
Egy római rendelet értelmében a katonák fiainak be kellett lépniük a légióba és ott meghatározott ideig szolgálatot teljesítettek, vagy valamilyen hivatalt kellett vállalniuk. Márton 15 éves korában apja kívánságára jelentkezett katonai szolgálatra. Szolgálatának éveiben magatartása példamutató volt, méltó egy katekumenhez. Mindig talált lehetőséget erények gyakorlására. A katonaéveiről szóló feljegyzések megemlítik szerénységét és szolgálatkészségét. Mint katona kivívta társai megbecsülését.
Légióját Galliába, Franciaországba küldték, ahol Amiensben teljesített szolgálatot. Itt történt - még megkeresztelkedése előtt - az az esemény, ami talán a legismertebb Szent Mártonról szóló történet és amelyet számos művészi alkotás is megörökít. Különösen kemény tél volt Galliában, sokan meghaltak a nagy hidegtől. Márton minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, csupán a rajtalévő ruhadarabok maradtak meg. Egy napon késő este, járőrszolgálatból hazatérőben didergő koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettéhasította és az egyik felét a koldus vállára borította. Másnap álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített. Krisztus így szólt a fiatal katonához: „Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe.”
339-ben, 22 éves korában keresztelkedett meg, szolgálati helyén, Amiensben. A hadseregből való távozása előtt, 341-ben barbárok támadtak Galliára. A császár az ütközet előtt személyesen buzdította katonáit és ajándékot adott nekik. Márton nem akarta az ajándékot elfogadni és ennek okát közölte is az uralkodóval: a császárt szolgálta eddig, ezután Istent kívánja szolgálni. Ő viszont a csatától való félelemmel vádolta meg Mártont. Márton a méltatlan vádat visszautasította és a császárnak azt válaszolta, hogy másnap hadi felszerelés nélkül, Isten nevével az ajkán és a kereszt jelének a védelme alatt megy majd a csatába. Az ütközetre azonban nem került sor, mert a barbár frank sereg követeket küldött a császárhoz és békét kért. Az ellenség békeajánlata a császárnak is meglepetést okozott. A csodának is nevezhető fordulat egy súlyos veszteséggel járó csatát akadályozott meg.
Mindezek okán Szent Márton a katonák - elsősorban a felderítő katonák - védőszentje is.
Miután elhagyta a katonaságot, felkereste a szentéletű poitiers-i püspököt, Hiláriust és felajánlotta neki szolgálatát. Később álmában utasítást kapott, hogy térjen vissza szülőföldjére, Pannóniába és ott hirdesse Krisztus igazságát. Szülei Itáliából már korábban visszatértek Savariába. Fiatal diakónusként 355-ben hagyta el Poitierst. Útközben hirdette az evangéliumot, térítette a pogányokat. Pannóniába történő útja során számos viszontagság érte. Egy alkalommal rablók támadták meg, de látva bátorságát, nem bántották, sőt egyik támadóját meg is térítette. Útközben Mártonnak többször megjelent egy alak, aki újból és újból közölte vele, hogy bármerre megy, bármit cselekszik is, az ördög mindenütt ott lesz, kíséri mindenhová.
Hazatérése után Savariában megkezdte térítő munkáját. Édesanyját is a keresztény hitre vezette és a hagyomány szerint az egykor a szombathelyi Domonkos templom előtt álló kút vizével keresztelte meg. A kút helyén ma Rumi Rajki István szobra áll, ami ezt az eseményt örökíti meg.
Mivel már kora gyermekkorában foglalkozott a gondolattal, hogy remete lesz, ezért Itáliába visszatérve egy kopár szigeten másodmagával - egy buzgó pap társával - bűnbánó, szemlélődő életet kezdett. Később ismét Galliába ment és egy Poitiers melletti kis település környékén vonult remeteségbe. Sokan csatlakoztak hozzá és követőivel hamar benépesült a domboldal. Márton összefogta, szervezte a remeték életét. Naponta közös imára gyűltek össze. Remetetársait és a keresztény hitre készülőket nap mint nap oktatta.
Márton élete legfőbb céljának a keresztény hit terjesztését tartotta. Sokat utazott, térítette a pogányokat, megszervezte a hitközségeket. Egyházközségeket létesített, amelyek később vallási központokká váltak. A megtérített vidékekre elküldte tanítványait, hogy folytassák a keresztény hit megszilárdítását.
Apostoli buzgósága, példamutató alázata révén Gallia-szerte ismerték és tisztelték, ezért 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg. A püspöki hivatalt alázatossággal viselte, bár megválasztása ellen tiltakozott. Csellel hívták el szerzetesi közösségéből és szinte az egész Tours óhajára került a püspökség élére. Ehhez kapcsolódik a legenda, miszerint Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy ne válasszák püspökké. A libák azonban hangjukkal elárulták őt.
Püspökként is egyszerű életmódot folytatott. Folytatta hittérítő munkáját, járta a falvakat, lerombolta a pogány bálványokat, helyükön templomot épített. Sorra alapította a kolostorokat, amelyeknek tagjai szintén a kereszténység terjesztésén munkálkodtak. A kitartó apostoli munka eredményeként Márton püspök elérte, hogy a tours-i egyházmegye területén egyetlen pogány falu sem akadt. Az Isteni Gondviselés csodák tételével segítette őt munkájában. Ilyen volt az amboise-i pogány templom lerombolása. A kőből épített templom lerombolását az ezzel megbízott pap nem tudta végrehajtani. Márton püspök egész éjszaka imádkozott, hogy a pogányságnak ez a szimbóluma megsemmisüljön. Kérése meghallgatásra talált, a vihar reggelre ledöntötte a templomot.
A pogány szentélyek helyén emelt templomokat egy-egy keresztény szent pártfogása alá helyezte, akiknek tiszteletét meghonosította és elterjesztette. Így lett Márton püspök Gallia apostola.
Lelkipásztori munkája nem szorítkozott csupán egyházmegyéje területére. Járt Normandiában, Picardiában és Flandriában is. Térítő útja során Chartres környékén meggyógyított egy 12 éves néma leányt. Átutazott Párizson, ahol ölelésével egy bélpoklost tisztított meg. Sens vidékén pedig imájával elhárította a jégesőt.
Imájával meggyógyította Lycontius birodalmi helytartó ragályos betegségben szenvedő családtagjait. A helytartó hálából felajánlott adományát sem saját céljára, sem kolostora részére nem fogadta el. Erre Lycontius az összeget rabok kiváltására utalta. Rabokat engedett el Márton imájára Avitianus, az egyik galliai provincia zsarnok helytartója is. Istentől álmában kapott intésre kegyelmezett meg a halálra ítélt foglyoknak.
Csodák sora kísérte Márton püspök működését: betegek gyógyítása, halottak feltámasztása, ördögtől megszállottak megszabadítása volt a bizonyítéka az ő isteni kiválasztottságának.
Fáradhatatlanul dolgozott a hit terjesztésén még idős korában is. Nyolcvan éves elmúlt, de még járta a vidéket, látogatta az egyházközségeket. Vidéki munkája során Candesben érte a halál, ahová az egyházközségben jelentkező viták elsimítására utazott. Több napig magas lázzal feküdt hamuból készített fekhelyén. Nem engedte, hogy szalmából vessenek ágyat számára. Halála óráján így imádkozott Istenhez: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától.” Az Úr azonban szólította és magához hívta egy vasárnapi napon, 397. november 8-án. Néhány nap alatt nagy tömeg gyűlt össze Candesban. Holttestét több város is magának követelte. Poitiers és Tours egyaránt azon volt, hogy náluk helyezzék nyugalomra a püspököt. A holttestet vigyázva őrizték. A tours-iak az őröket kijátszották, és az ablakon kiemelték Márton földi maradványait. A Loire folyón csónakban vitték székvárosába, Tours-ba.
A város előtti keresztény temetőben temették el november 11-én. Temetésére közel 2000 szerzetes érkezett Tours-ba és hatalmas tömeg vett búcsút püspökétől, akit évtizedek alatt szívébe zárt. Sírja fölé tanítványa, Brictius kápolnát emeltetett.
Zarándok imája Szent Mártonhoz
Szent Márton, mi jövünk Hozzád.
Isten szolgája, Krisztus apostola,
Az ő evangéliumának tanúja és templomának pásztora,
Imádkozunk Hozzád:
Te, aki megjelentél Isten színe előtt a magányos esték
Nagy csöndjében,
Add meg nekünk, hogy hozzá hű maradjunk
Hitben és imádságban.
Keresztény, aki odaadtad kabátod felét egy koldusnak,
Segíts nekünk megosztani testvéreinkkel!
Réteken és erdőkön keresztül, szembeszálltál
Az Ördöggel és eltiportad bálványait,
Őrködj felettünk és védj meg minket a bajtól.
Életed végéig nem utasítottad vissza a napok
És a munkák terhét,
Segíts nekünk követni az Atya akaratát!
A dicsőséges Mennyekben, Isten országában
Élvezed nyugalmad,
Ültesd szívünkbe a vágyat,
Hogy kövessünk Téged
És melletted megismerjük
Az Örökkévalóság boldogságát!
Forrás: https://szentmarton.martinus.hu/
.jfif)
