Felhívjuk a figyelmet, hogy a Házasság hete keretében 2019. február 11-ére meghirdetett szentmise technikai okok miatt egy nappal később, 2019. február 12-én 17 órai kezdettel kerül megtartásra.
2019. február 10., vasárnap
2019. február 8., péntek
HÁZASSÁG HETE
A korábbi évekhez hasonlóan idén is csatlakozott egyházközségünk a Házasság hete rendezvénysorozathoz.
Ennek keretében 2019. február 10-én, vasárnap - a Házasság világnapján - a délelőtti igeliturgia keretében pár gondolattal felelevenítjük e nemes kezdeményezés lényegét, majd pedig meghirdetjük a "Hétpróbás házasok" vetélkedőt. A vetélkedő a közösség házaspárjaihoz szól, 10 feladatból áll, melyből 7 feladat szükséges a sikeres teljesítéshez, de minden résztvevő emléklapot kap, aki akár csak egy feladatot is megold. Természetesen a hét feladatot teljesítők egy kis jutalomban is részesülnek. Jelentkezni legkésőbb február 17-ig lehet, a feladatlapok kiosztására a vasárnapi istentiszteletet követően kerül sor. A feladatok teljesítésének határideje: 2019. március 10.
2019. február 11-én, hétfőn délután 5 órai kezdettel szentmisét tartunk, melyet a házasság intézményének erősödéséért és közösségünk házaspárjaiért ajánlunk fel.
2019. február 17-én, a vasárnapi szentmise keretében a Házasság hete rendezvénysorozat zárásaként lehetőség nyílik arra a házastársaknak, hogy házassági fogadalmukat megújítsák.
GYERTYASZENTELÉS, BALÁZS-ÁLDÁS
A február hónap rögtön egy különleges alkalommal indul: Urunk bemutatásának ünnepével, amit a rendkívül leleményes magyar nyelv és hagyomány Gyertyaszentelő Boldogasszony névre keresztelt el. Nem véletlenül, ugyanis ezen a napon gyertyát szentel az Egyház. A palóc vidéken a gyertyaszentelésnek nagy hagyománya van, a szentelt gyertya végigkíséri az ember életét a születésétől a haláláig. Így ezen a vasárnapon templomunkban is mindenféle színű, méretű és formájú gyertya gyűlt össze az oltár előtt.
Ugyancsak február elején emlékezik meg Egyházunk Szent Balázs püspök és vértanú életéről, akinek nevét egy különleges áldás is megőrizte: a balázsolás szertartását egy külön erre a célra kialakított, kétágú gyertya kíséretében végzi a pap, melynek során Szent Balázs közbenjárását kéri számunkra minden torkot érintő betegség ellen.
IMAHETI KÖRKÉP
Idén is változatos programokkal és a tomboló influenza ellenére is szép számú részvétellel zajlott az ökumenikus imanyolcad.
Immár több mint tíz éves hagyomány, hogy az első 4 estén az evangélikus testvérek biztosítják a rendezvény helyszínét - a korábbi években az imateremben, idén pedig a szépen felújított, immáron fűtéssel is ellátott templomban -, míg az imahét második felének a katolikus templom ad otthont. Az eltelt évek alatt a házigazdák személye változott, hiszen mind a katolikus, mind az evangélikus egyházközség új lelkipásztort kapott az évek során, az imahét iránti elköteleződés azonban továbbra is töretlen. Jó látni sok ismerős arcot az igahirdetők között is, akik saját bevallásuk szerint szívesen jönnek vissza Galgagutára: így például Meláth Attila baptista lelkész Vácról, Vagyóczky József esperes atya Cserhátsurányból, Rolik Róbert atya szintén Vácról. Ismét gyönyörködhettünk az evangélikus énekkar szolgálatában, a záró estén pedig sok finom sütemény és meleg tea mellett lehetőség volt a kötetlen beszélgetésre is.
| A két házigazda |
| Meláth Attila az evangélikus templomban |
| Közös ima Vagyóczky József atyával |
| Áldás |
| Az evangélikus énekkar |
![]() |
| Útravaló |
| Agapé |
2019. január 26., szombat
ÖKUMENIKUS IMAHÉT
Az előző évekhez hasonlóan idén is a hivatalos programhoz képest egy hét csúszással tartjuk Galgagután az ökumenikus imanyolcadot.
Az első négy imaórának az evangélikus templom ad otthont, majd csütörtöktől az imahét a katolikus templomban folytatódik.
- Január 27. vasárnap
18 óra
- Helyszín:
Evangélikus templom
- Nyitó
istentisztelet: Sinkó Gábor
- Január 28. hétfő 18
óra
- Helyszín:
Evangélikus templom
- Református szolgálat:
Tóth Kása István
- Január 29. kedd 18
óra
- Helyszín:
Evangélikus templom
- Katolikus szolgálat:
Hulitka Róbert
- Január 30. szerda
18 óra
- Helyszín:
Evangélikus templom
- Baptista szolgálat:
Meláth Attila
AGAPE
- Január 31. csütörtök
18 óra
- Helyszín:
Római katolikus templom
- Evangélikus szolgálat: Bartos Zoltán
- Február 1. péntek
18 óra
- Helyszín:
Római katolikus templom
- Katolikus szolgálat: Vagyóczki József
- Február 2. szombat 18 óra
- Helyszín:
Római katolikus templom
- Katolikus
szolgálat: Rolik Róbert
- Február 3. vasárnap
18 óra
- Helyszín:
Római katolikus templom
- Záró
istentisztelet
Várjuk a süteményeket az AGAPE elkészítéséhez
Szeretettel
várunk mindenkit, hogy megéljük Krisztusban való összetartozásunkat!
2019. január 12., szombat
BOLDOG ÚJ ÉVET!
Bár az egyházi év nem esik egybe a polgári évvel, december 31-én a hagyományoknak megfelelően mi is összegyűltünk, hogy hálát adjunk a 2018-as évért. Január 1-jén pedig ünnepi szentmisével kezdtük meg a 2019-es esztendőt.
Az évváltás alkalmából nem csak a 2018-as év fontos történéseit idéztük fel, hanem előretekintettünk az idei évben előttünk álló eseményekre, feladatokra is.
Január hatodikán, Vízkereszt napján Róbert atya ünnepélyesen kihirdette az év változó ünnepeinek dátumát, mely a faliújságon is egész évben megtekinthető.
|
Hamvazószerda
|
2019.
március 6.
|
|
Húsvét
|
2019. április
21.
|
|
Urunk mennybemenetele
|
2019.
június 2.
|
|
Pünkösd
|
2019.
június 9.
|
|
Szentháromság
vasárnapja
|
2019.
június 16.
|
|
Krisztus
Szent Teste és Vére (Úrnapja)
|
2019. június
23.
|
|
Jézus
Szent Szíve
|
2019. június
28.
|
|
Krisztus, a
mindenség Királya
|
2019.
november 24.
|
|
Advent 1.
vasárnapja
|
2019.
december 1.
|
Az idei évben is lesz egy elsőáldozónk, akinek a bemutatására és a befogadási szertartásra szintén Vízkereszt ünnepén került sor.
Természetesen Vízkeresztkor megtörtént a víz megáldása is, amiből a hívek is tudnak otthonukba magukkal vinni.
2018. december 25., kedd
2018. december 23., vasárnap
ÜNNEPI MISEREND
2018. december 24. - SZENTESTE
17:00 óra Pásztorjáték
utána ünnepi Vigíliai Szentmise
2018. december 25. – KARÁCSONY, URUNK SZÜLETÉSE
10:30 óra Ünnepi Igeliturgia
2018. december 26. – SZENT ISTVÁN VÉRTANÚ
10:30 óra Szentmise
2018. december 30. – SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
10:30 óra Igeliturgia
2018. december 31. – SZILVESZTER
16:30 óra Hálaadás
2019. január 1. – ÚJÉV, SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA
10:30 óra Ünnepi Szentmise
2019. JANUÁR 6. – VÍZKERESZT
10:30 óra Ünnepi Szentmise
ADVENTI KÖRKÉP
Véget ért az Advent időszaka, a mai napon az utolsó gyertyát is meggyújtottuk a koszorúinkon. A Mustármag-csapat minden vasárnap ünnepélyes gyertyagyújtás keretében énekkel, verssel, gitárral és furulyaszóval üdvözölte az újabb és újabb fellobbanó lángot.
Különleges színfoltja volt az idei Adventnek, hogy idén egy keresztelőre is sor került: Pénzes Ágota Emese december 8-án részesült a keresztség szentségében.
Közben megkezdődtek a lázas előkészületek a karácsonyi pásztorjátékra is. Messze földre elterjedt a híre annak, hogy milyen szorgalmasan járnak a gyerekeink a templomba és milyen ügyesen kapcsolódnak be a szertartásokba - meghallotta ezt a Mikulás is, ezért Advent második vasárnapján látogatást tett nálunk és ajándékot is hozott a gyerekeknek.
Advent vasárnapjain délután a település közös nagy adventi koszorúján is fellobbantak a lángok. Az utolsó alkalommal a hagyományoknak megfelelően mindhárom gutai felekezet elmondta adventi-karácsonyi üzenetét, a katolikus közösség gyerekcsapatával pedig az Önkormányzat kérésére előadtuk a pásztorjátékot is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




