Közelgő nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából a galgagutai római katolikus egyházközség Szent Márton imacsoportja a galgagutai Isteni Irgalmasság Templomban
2023. március 13-án 17:00 órakor
imaórát végez hazánkért .
Közelgő nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából a galgagutai római katolikus egyházközség Szent Márton imacsoportja a galgagutai Isteni Irgalmasság Templomban
2023. március 13-án 17:00 órakor
imaórát végez hazánkért .
Templomunkban sok kisgyermek pici korától lelkesen vesz részt a közösség életében. Többen közülük már óvodásként szívesen csatlakoznak a karácsonyi pásztorjátékhoz mint kis angyalok vagy pásztorok, és sokan a vasárnapi szertartásokba is aktívan bekapcsolódnak: bátran mennek áldásért szüleikkel a szentáldozáskor, vagy éppen csengő hangon mondják a nagyokkal együtt Miatyánkot.
Bár a ministrálásig még hosszú út vezet, most egy újabb lehetőség nyílt arra, hogy a kicsinyek még jobban magukénak érezhessék a szentmisét: immáron egy kosárnyi kis csengettyű várja vasárnaponként a gyerekeket, hogy - néhány segítő felnőtt közreműködésével - együtt csengethessenek a ministránsokkal. Róbert atya múlt vasárnap megáldotta a kis csengőket, így már két alkalommal is csengettyű kórus kísérte a szertartást. A gyerekek ügyesen és rendkívül fegyelmezetten, fontosságuk teljes tudatában végzik ezt a kedves és szép szolgálatot.
Ugyanezen a vasárnapon - Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének közelségére tekintettel - sor került a templomba magunkkal hozott gyertyák megszentelésére is.
Idén is tartalmas, szép estéket töltöttek együtt a különböző felekezethez tartozó hívő testvérek az ökumenikus imahéten. A házigazdák - Lukács Máté András galgagutai evangélikus lelkész és Hulitka Róbert berceli plébános, valamint Czombos József atya - mellett idén is több vendég-igehirdető osztotta meg velünk gondolatait: Szmolár Attila evangélikus lelkész és Valentinyi Erzsébet evangélikus lelkész, hitoktató mellett régi ismerősként üdvözöltük Meláth Attila baptista lelkipásztort. A katolikus szolgálatot Dóbiás Zalán esperes atya és Ipolyi Károly magyarnándori plébános atya tette teljessé. Nem maradhatott el természetesen a záróest agapéja sem, ismét sok finom sütemény és meleg tea várta a résztvevőket.
![]() | ||
| Lukács Máté András és Szmolár Attila evangélikus lelkészek |
![]() |
| Valentinyi Erzsébet evangélikus lelkész és hitoktató |
![]() |
| Dóbiás Zalán esperes atya a házigazdák körében |
![]() |
| Ipolyi Károly atya |
![]() |
| Katolikus szolgálat József atya és Szandai Róbert akolitus közreműködésével |
![]() |
| Záróest, Hulitka Róbert atya |
![]() |
| Az evangélikus énekkar szolgálata |
![]() |
| Agapé |
„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra”
(Ézs/Iz 1,17)
GALGAGUTA
2023. január 22-29.
IMAHÉT
A Krisztus-hívők egységéért
• Január 22. vasárnap Evangélikus templom
igehirdető: Lukács Máté András ev. lelkész
• Január 23. hétfő Evangélikus templom
igehirdető: Szmollár Attila ev. lelkész
• Január 24. kedd Evangélikus templom
igehirdető: Meláth Attila baptista lelkipásztor
• Január 25. szerda Evangélikus templom
igehirdető: Valentinyi Erzsébet ev. hitoktató
• Január 26. csütörtök Evangélikus templom
igehirdető: Dóbiás Zalán rk. esperes
• Január 27. péntek Evangélikus templom
igehirdető: Ipolyi Károly rk. plébános
• Január 28. szombat Római katolikus templom
igehirdető: Czombos József rk. plébános
• Január 29. vasárnap Római katolikus templom
igehirdető: Hulitka Róbert rk. plébános
Az imaheti alkalmak 18 órakor kezdődnek
Galgaguta kis falu Nógrád megye déli határánál, nagyjából félúton „Palócország fővárosa”- Balassa- gyarmat és Aszód között. Gyönyörű természeti környezet- ben fekszik, a Cserhát dombjai között, a Galga völgyében. Mintegy 700 lakosú, vegyes vallású település, mely híven őrzi hagyományait és sokszínű nép- viseletét is.
A galgagutai római katolikus egyházközség a Váci Egyház- megye része, a berceli plébánia fíliája, plébánosunk 2014 augusztusáig Czombos József Atya volt, utóda Hulitka Róbert plébános. A római katolikus templomot 2007. június 17-én szentelte fel dr. Beer Miklós váci megyéspüspök az Isteni Irgalmasság tiszteletére, templombúcsúnkat tehát a Húsvét utáni vasárnapon (Fehérvasárnap) tartjuk.