2021. november 14., vasárnap

ŐSZI ÜNNEPEINK

Lassan az ősz és vele együtt az egyházi év végéhez közeledünk. Bár a nappalok egyre rövidebbek, az időjárás gyakran barátságtalan, a járványhelyzet pedig ismét egyre jobban meghatározza az életünket, azért ebben az időszakban sem szűkölködünk szép, felemelő pillanatokban. Ezek az ünnepek, események abban is segítenek, hogy figyelmünket azokra a dolgokra irányítsák, amikért hálásak lehetünk. 

Idén is bőséges termésért adhattunk hálát, melyet az oltár elé letett teli kosarak és tálak jelképeztek. 

November elején megemlékeztünk elhunyt szeretteinkről. Ebben az időszakban külön nagy hálával gondolunk azokra a testvéreinkre is, akik templomunk felépítésében bármilyen módon részt vettek, és azóta már az Örök Hazába költöztek. Az ő emlékükre minden évben mécsest gyújtunk a templom előterében, és kérjük továbbra is támogatásukat, hogy közösségünk minden ránk váró nehézségben ki tudjon tartani.

November 6-án településünk különleges eseményének lehettünk részesei. A falu határában álló kereszt - melyet sok évvel ezelőtt egy galgagutai család állíttatott -, most részben pályázati pénzből, részben pedig a környékbeliek, valamint a keresztet állító család ma élő, de már elszármazott tagjainak adományából megújulhatott. A megszépült kereszt ökumenikus szertartás keretében került megszentelésre, melyen részt vett Dr. Varga Lajos váci segédpüspök is. Az ünnepséget az evangélikus énekkar szolgálata tette teljessé. A szentelést követően a katolikus templomban Püspök Atya szentmisét mutatott be. 



November 14-én, a vasárnapi szentmisén tartottuk templomunk "kisbúcsúját", hiszen a héten ünnepeltük Tours-i Szent Márton püspök emléknapját. Szent Márton mindig is fontos szerepet töltött be életünkben, hiszen mielőtt az új templom megépült volna, ő volt a településünk és a korábbi, faházból átalakított istentiszteleti helyünk védőszentje. Így mind a mai napig egyházközségünk társvédőszentjeként tiszteljük őt. Ugyanezen a napon tartottuk a jubiláns házaspárok hálaadó szentmiséjét is. 







2021. október 23., szombat

ÜNNEPI SZERTARTÁSOK RENDJE

Ismét közeledik az évnek azon időszaka, amikor kiemelt figyelem irányul elhunyt szeretteinkre.

November 1-jén, Mindenszentek ünnepén a megdicsőült lelkekre gondolunk. Ők azok a szentek, akikről a kalendárium külön, név szerint nem emlékezik meg.

Ezen a napon délelőtt fél 11-kor kezdődik a szentmise a galgagutai Isteni Irgalmasság templomban. 

November 2-án, Halottak napján a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezünk meg. 

Ezen a napon délután 2-kor kezdődik a szentmise a galgagutai Isteni Irgalmasság templomban. Ezt követi délután 3 órától a temetői szertartás a galgagutai római katolikus temetőben, amely során sor kerül az új síremlékek megáldására is. 


Aki a temetőt áhítatos lélekkel látogatja és legalább lélekben imádkozik a megholtakért, november 1-8-ig minden nap teljes búcsút nyerhet. Feltételek: gyónás, áldozás, imádság a pápa szándékára. Akik Mindenszentek ünnepén, Halottak napján vagy Halottak napját követő nap éjfélig meglátogatnak egy templomot vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhetnek a szokásos feltételekkel. A látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet kell imádkozni.


2021. szeptember 27., hétfő

MISEREND


Szentmisék a galgagutai Isteni Irgalmasság Templomban: 

2021. szeptember 30-án, csütörtökön reggel 8 órai kezdettel.

2021. október 1-jén, a hónap első péntekén Jézus szíve tiszteletére, reggel 8 órai kezdettel.

2021. szeptember 22., szerda

TERMÉNY-HÁLAADÁS

2021. szeptember 26-án vasárnap, a délelőtt fél 11-kor kezdődő szentmise keretében hálát adunk az idei év minden terméséért. 

Köszönjük meg együtt a Mennyei Atyának, hogy idén is elkerültek minket a nagy természeti csapások és - a Föld sok más lakójával ellentétben - nem kell megküzdenünk az éhezéssel! 

Szeretettel biztatjuk a Kedves Testvéreket, hogy mindenki hozzon egy kis zöldséget, gyümölcsöt, befőttet és helyezze azt hálája jeléül az oltár elé.

2021. szeptember 11., szombat

ZARÁNDOKOK A MÁRIA-ÚTON

Idén újra abban az örömben volt részünk, hogy a Mária-úton Vác felé gyalogló zarándokok betértek templomunkba egy rövid áhítat és egy kis felfrissülés erejéig. 



A 2021. szeptember 10-én, pénteken délután Bercel irányából érkező, mintegy 30 fős zarándokcsoportot a helyiek most is nagy szeretettel és egy kis frissítővel várták. A templomban töltött áhítatos perceket követően belefért egy kis kötetlen beszélgetés is a napsütéses templomtéren, mielőtt továbbindultak Nézsa felé. 




Jövőre találkozunk! 



KERESZTELÉS

 


A keresztség az első és legfontosabb szentség, mely megnyitja az utat a többi szentségek felé, általa az ember megszabadul a bűnöktől, Isten gyermekévé születik újjá, és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az Egyház tagja lesz.

2021. szeptember 19-én 10 óra 30 perckor

Kiszely Levente és

Kiszely Olivér

keresztelője lesz templomunkban.

Istenem, kérlek
segítsd növekedni ezeket a kisgyermekeket 
hitben és szeretetben.
Mutasd meg nekik az élet csodáit
és áldásod kísérje őket életük során!

2021. szeptember 1., szerda

IMA TANÉVKEZDÉSRE

Tanévnyitó szentmise 2021. augusztus 29.

Drága Istenem!

Köszönöm, hogy új nap van ma. Köszönöm, hogy velem vagy most is. Eljött az ősz, eljött az iskolakezdés, és kicsit ijesztő a gondolat, hogy már itt tartunk. De Te pontosan érzed, amit én érzek és látod azt is, hogy mit gondolok. Köszönöm, hogy egy pillanatra sem engeded el a kezem, hogy hűségesen kíséred minden lépésem, be a tanterembe/az egyetemi padok közé/ a munkahelyemre.

Szükségem van rád, Atyám! Rád akarok támaszkodni és a Te erődből élni. Vegyél körül a kegyelmeddel mint pajzzsal és vértezz fel, kérlek! Köszönöm, hogy nekem adtad a hit pajzsát, a Lélek kardját, az üdvösség sisakját, a megigazulás páncélját, az igazságszeretet övét és a békesség evangéliumának hirdetésének saruját. Felöltözöm ma ezekbe és Rád figyelek a világ zaja helyett.

Köszönöm, hogy „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!” (Fil. 4:13) A te kezedbe adom az egész tanévemet. A te kezedbe adom minden kihívásom, a kudarcaim, a sikereim, az örömeim. Legyen meg a te akaratod!

Jézus nevében, ámen.

2021. augusztus 31., kedd

MISEREND-VÁLTOZÁS AZ EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUSHOZ KAPCSOLÓDÓAN!

Galgaguta és a környező települések hívei is aktívan bekapcsolódnak az Eucharisztikus Kongresszus eseménysorozatába.
József atya vezetésével buszos zarándoklat indul Budapestre a nyitó és a záró szentmisére. 
Az itthon maradók pedig Róbert atya vezetésével lélekben kapcsolódnak be a Kongresszus történéseibe. Ehhez kapcsolódóan a megszokott miserend több ponton is módosul, az alábbiak szerint: 

2021. szeptember 5-én, vasárnap délelőtt 

A galgagutai templomban NEM LESZ szentmise!

A berceli templomban délután 3 órakor kezdődik a szentmise, majd ezt követően kivetítőn keresztül bekapcsolódunk a NEK televíziós közvetítésébe és így közösen részt veszünk az elsőáldozással egybekötött nyitó szentmisén.

2021. szeptember 7-én, kedden 

17:00-kor szentmise a galgagutai Isteni Irgalmasság Templomban, melynek keretében közösen imádkozunk a Kongresszus sikeres lebonyolításáért. 

2021. szeptember 12-én, vasárnap délelőtt

A galgagutai templomban NEM LESZ szentmise!

A berceli templomban délelőtt fél 11-kor kezdődik a szentmise, majd ezt követően kivetítőn keresztül bekapcsolódunk a NEK televíziós közvetítésébe és így közösen részt veszünk az ünnepi zárómisén.

2021. augusztus 22., vasárnap

TANÉVNYITÓ SZENTMISE

2021. augusztus 29-én, vasárnap délelőtt 10:30-tól tanévnyitó ünnepi szentmisét tartunk templomunkban, melynek keretében a diákokkal, tanárokkal és szülőkkel közösen kérjük a Szentlélek segítő közreműködését és támogatását az előttünk álló iskolaévre.

Ne hagyjátok otthon az iskolatáskákat, idén is biztosan szükség lesz az áldásra! ;)


2021. augusztus 14., szombat

KERESZTELÉS


A keresztség az első és legfontosabb szentség, mely megnyitja az utat a többi szentségek felé, általa az ember megszabadul a bűnöktől, Isten gyermekévé születik újjá, és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az Egyház tagja lesz.

 2021. augusztus 15-én 10 óra 30 perckor


Czifra Zoé


keresztelője lesz templomunkban.

 

Istenem, kérlek

segítsd növekedni ezt

a kisgyermeket hitben

és szeretetben.

Mutasd meg neki

az élet csodáit

és áldásod kísérje

élete során